Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hajtatott virágok

A téli hónapokban a kertbarátok a szobába szorulnak, ám ez nem jelenti azt, hogy tétlenül kellene várni az enyhülést hozó tavaszt, s vele a kerti munkákat. A hajtatás éppen ebben az időszakban végezhető tevékenység.
A csillagvirág hálás növény
A csillagvirág hálás növény
A kertészek hajtatásnak nevezik azt a folyamatot, amelynek során a természetes virágzási időtől eltérő időpontban bírható virágzásra egy növény. Természetesen hajtatni csak a tartalék tápanyagraktárral rendelkező, azaz hagymás, gumós, gyöktörzses növényeket lehet. Ezek – amennyiben a tavaszt idéző környezetbe kerülnek – rendelkeznek a kihajtáshoz és virágzáshoz szükséges erőforrásokkal, így akár egy üvegedényben is kinyílhatnak. Nincs is más feladat, csak „elhitetni” velük, hogy a nyugalmi időszaknak vége, és itt a virágzás ideje.

Jácint, a klasszikus A hajtatott növények között a jácint az egyik favorit. Olyannyira elterjedt, hogy a hagymája méretéhez igazodó, speciális edényt is árulnak, amelyben egyszerűen virágoztatható. A tetszhalott hagymát elég elhelyezni a középen elkeskenyedő, a hagymát a vízszint fölött megtartó üvegben. A nedvesség és a meleg (ideális esetben 10-15 Celsius-fok körüli hőmérséklet) hatására a levelek növekedésnek indulnak, és megjelenik közöttük a bimbó.

Érdemes letakarni a jácintot, és addig sötétben tartani, amíg a bimbó színesedni kezd. Ezután a szoba melegében csak néhány hétre van szükség a teljes virágzáshoz. Az elvirágzott hagyma aztán a kertbe kiültetve lassan visszahúzódik. Ezután ismételten kiásva száraz helyen eltartható a következő ősz végéig, amikor vagy a kertbe kerülhet, vagy ismét kezdődhet a hajtatás.

Akinek nincs hajtató üvege, természetesen ugyanilyen sikeresen hajtathatja a nyugat-ázsiai növényt homokos földkeverékbe ültetve. Az eljárás ugyanaz, mint az üveg esetében, azzal az eltéréssel, hogy a földbe ültetett hagymáknál még ritkábban jelentkezik a túlzott nedvesség hatására bekövetkező rothadás.

Az amarillisz méreteiben is eltér a többitől
Az amarillisz méreteiben is eltér a többitől

Variációk jácintra Ha a hagyományos kékes, rózsaszínes jácint már nem dobogtatja meg szívünket, akkor sem kell lemondani a hajtatott növények virágoztatásának öröméről.

A bókoló csillagvirág kis termetű, de annál hálásabb növény. A hóolvadás után az elsők között bontja ki szirmait a nyugat-ázsiai erdők alján, így tökéletesen alkalmas hajtatásra is. A kis gumókból többet ültessünk egy cserépbe, mert csak így érvényesül. A kertbe – azt mondják – száznál kevesebbet nem is érdemes elültetni. A sok kis gumóból aztán előbújnak a fűszerű, keskeny levelek, majd a tövenként több száron a tucatnyi kis, kék, csillag alakú virág. Mélykékje (vagy egyes változatainak hófehére) a kertben is vonzza a tekintetet, a szobában pedig még feltűnőbb lehet.

A jácint az egyik favorit
A jácint az egyik favorit

A nőszirmok közül a ténylegesen Törökországból származó török írisz ajánlható, amely kis termetével és csodaszép virágaival válik alkalmassá a szobai nevelésre. Alig tíz centiméter magas száron egyetlen virágot nevel, amely élénksárga alapon zölddel pötytyözött. Egymagában is csinos szobadísz, de igazi szépsége kosárba ültetve, más hagymások között teljesedik ki.

Csodálatos amarillisz A hajtatott növények egyik legkedveltebbje az amarillisz, amely nemcsak igényeiben, gondozásában, de méretében is eltér a többi hagymástól. A hagymákat – amelyek átmérője meghaladhatja a tíz centimétert is – akkor kell elültetni, amikor a nyugalmi időszak után megjelenik a csúcsán a hajtás. Először áztassuk néhány órára kézmeleg vízbe, majd ültetésnél figyeljünk, hogy csak a hagyma kétharmada kerüljön a föld alá.

Hűvösebb helyen tovább megmaradnak az amarillisz virágai
Hűvösebb helyen tovább megmaradnak az amarillisz virágai

Kezdetben legjobban a 18-20 Celsius-fokos szobában, az ablak közelében fejlődik. Amint a szalagszerű levelek fejlődésnek indulnak, a rendszeres öntözést tápoldatozással is ki kell egészíteni. Az intenzív fejlődés a virágbimbók megjelenéséig tart, ekkor csökkentsük az öntözések gyakoriságát. Ha a virágok nyílásával a cserepet hűvösebb helyre tesszük, a hatalmas virágok tovább megmaradnak.

A török írisz is szép szobadísz lehet
A török írisz is szép szobadísz lehet

Miután a virágok elnyíltak – a magérlelés megakadályozása érdekében – levághatjuk őket, és tovább csökkenthetjük a locsolások számát. A növényt nyáron akár a kertbe is kitehetjük, ahol nyár végére, őszre visszahúzódik. Ekkor érdemes kiemelni a földből, és hűvös, száraz helyen pihentetni. A nyugalmi időszak általában hat-nyolc hétig tart, a végét a hagyma csúcsán megjelenő hajtás jelzi. Ekkor következhet az ismételt hajtatás.

Barta István