Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hegyvidék Kártya: mindenki jól jár vele

A vásárlók és a kereskedők, szolgáltatók is jól járhatnak a Hegyvidék Kártyával, amelyet november 23-tól valamennyi kerületi lakos igényelhet. A kedvezmények sokaságát nyújtó kártyát idén még ingyen ki lehet váltani.

A nyár folyamán adtunk hírt először arról, hogy az önkormányzat még ebben az évben Hegyvidék Kártya kibocsátását tervezi, ami kölcsönös előnyöket kínál a kerületben élők és az itt működő vállalkozások számára. A kezdeményezést pozitívan fogadták a helyi vállalkozók – tudtuk meg Kovács Lajos alpolgármestertől, aki hozzátette, mostanra már közel száz szolgáltatóval kötött az önkormányzat együttműködési megállapodást.

Ők mind vállalták, hogy a program által várható forgalomnövekedésért cserébe meghatározott – általában 5-20%-os – kedvezményeket adnak a Hegyvidék Kártyával rendelkező kerületi polgároknak. A szerződött partnerek között található élelmiszerbolt, étterem, cukrászda, patika, ajándéküzlet, ruhaüzlet, filmkölcsönző, könyvesbolt, bútorbolt, galéria, továbbá egészségügyi szolgáltató és sportközpont – csak hogy néhányat említsünk a sok lehetőség közül.

Az alpolgármester elmondta, hogy a kerületi vállalkozók mellett az Euro Discount Club (EDC) elnevezésű törzsvásárlói rendszer üzemeltetőjével is sikerült megállapodnia az önkormányzatnak, így a kártyával nemcsak a Hegyvidéken, hanem sok helyütt az országban kedvezménnyel lehet vásárolni. Az EDC logójával ellátott, névre szóló, chipes plasztikkártyával országosan 540 üzletben, szolgáltató helyen, illetve webáruházban lehet 3-30%-os (átlagosan 11,4%- os) azonnali engedményt elérni. A kiemelt elfogadó partnerek listáján számos nagy cég is szerepel, így például benzinkutakon, gyorséttermekben, kertészetekben, ruházati és műszaki áruházakban is igénybe vehető kedvezmény.

Kovács Lajos úgy vélte, a Hegyvidék Kártya minden körülmények között hasznos lehet, ám a gazdasági válság még inkább felértékelte a rendszer előnyeit, hiszen mostanában egyre többeknek számít, ha megspórolhatják a kiadásaik legalább egy kis részét. És ahogy a vevőknek fontos lehet a kedvezményekkel megtakarított pénz, úgy az üzleteknek is sokat jelenthet a vásárlók számának növekedése.

A program az egész kerületre pozitív hatást gyakorolhat – hangsúlyozta az alpolgármester, aki szerint azzal, hogy nem zárnak be a boltok a pangó forgalom miatt, nem csúfítják kihalt, lepusztult üzlethelyiségek az utcákat, már nyert a Hegyvidék. Mindemellett, ha a Hegyvidék Kártyával sikerül még jobban felpezsdíteni a közösségi életet, és megerősíteni a lokálpatrióta érzéseket, akkor az önkormányzat maximális mértékben elérte célját – hiszen ez az, amit áttételesen remélnek a kezdeményezés kiteljesedésétől.

Hegyvidék Kártyát 2009. november 23-tól minden kerületi lakos kérhet, aki elmúlt 14 éves. A kártya néhány perc alatt kiváltható az önkormányzat ügyfélszolgálatán (XII., Böszörményi út 23–25.) egy személyazonosságot igazoló okmány, valamint a lakcímkártya bemutatása, illetve a kártyaigénylő formanyomtatvány kitöltése után.

Aki el akarja kerülni az esetleges várakozást, az a polgármesteri hivatal irodáiban, a Virányosi Közösségi Házban, a Jókai Klubban és a három kerületi gondozási központban adhatja le megrendelését, továbbá a www.hegyvidekkartya.hu honlapon is jelezheti igényét – ez esetben postán kapja meg a névre szóló kártyát. A kiállítás költségeit 2009-ben a hegyvidéki önkormányzat átvállalja, később ezért 580 forintot kell majd fizetni. Az idén kiadott kártyák érvényessége 2011. január 31-ig szól.

z.