Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hegyvidéki szellemi torna

Hegyvidéki szellemi torna

Szellemi vetélkedőn mérhették össze tudásukat a hegyvidéki iskolások. A diákolimpia keretében rendezett versenyen tizenkét általános iskolai és négy gimnáziumi csapat indult. A szervező XII. kerületi Szabadidősport Központ előzetesen elküldte az iskoláknak a kérdések összeállításakor használt szakirodalmat, így a csapatok felkészülhettek a pekingi ötkarikás játékokkal és a Hegyvidék olimpiai bajnokaival kapcsolatos feladatokra. A hagyományos kérdezz-felelek mellett egyebek között totó, a különböző sportágak bemutatását szolgáló Activity és képes fejtörők várták a résztvevőket, köztük a városmajori iskola diákjait, akik négy csapattal indultak a versenyen. A legnagyobb sikert a „gyurmás” feladat aratta, amely során a gyerekeknek a magyar olimpia kabalafiguráját kellett elkészíteniük.

Kategóriánként a legtöbb pontot gyűjtő három-három csapat a diákolimpia szabályainak megfelelően ezúttal is érmeket kapott, de valamennyi versenyző apró ajándékokkal térhetett haza.

m.