Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Indulnak a nyári táborok

Ebben az évben is kiváló alkalmat kínál az önkormányzat a gyerekeknek a nyári szünidő hasznos eltöltésére. A teljesen megújult Fülemile úti tábor hétfőtől péntekig napközis jelleggel működik, míg a szántódi táborban meghatározott turnusbeosztás szerint fogadják a csoportokat.
A Fülemile úti napközis tábor június 16. és augusztus 19. között várja az általános iskolásokat, akik a szervező pedagógusoknak köszönhetően ezúttal is színvonalas helyszíni és külső programokon vehetnek részt. A többi között kézműves-foglalkozások, sportversenyek, múzeumlátogatások, kirándulások és a Jókai Klub jóvoltából filmvetítések szerepelnek a kínálatban. A gyerekek szórakozását újonnan beszerzett játszóeszközök szolgálják, de a tábor egésze is megszépült. A régi és a jelenlegi állapotok között szembeszökő a különbség, látszik, hogy új kezelője van a területnek. A gyerekek az idén valóban kulturált körülmények között pihenhetnek. Ügyelet továbbra sincs, a napközis rendszernek megfelelően a tábor reggel nyolc órától délután fél ötig tart nyitva.
 
Az első hétre még az iskolákban kellett befizetni, ezt követően minden szerdán a helyszínen lehet jelentkezni a következő hétre. Az önkormányzat támogatásának köszönhetően az étkezést is magában foglaló térítési díj megegyezik a napköziben fizetettel, ami kerületi lakhelylyel rendelkező és önkormányzati iskolába járó gyerekeknek napi 452 forint. A buszos kirándulások költsége fejenként 200 forint. Ugyanennyit fizetnek a nem önkormányzati fenntartású, hegyvidéki intézménybe járó, de kerületi állandó lakóhellyel rendelkező tanulók. Magasabb a térítési díj a nem önkormányzati intézménybe járók és kerületen kívülről érkezők számára, ők az étkezésért 760, míg a táborhasználatért további 660 forintot fizetnek naponta. Étkezési díjkedvezményt kapnak a háromvagy többgyermekes családok, valamint a segélyben részesülők.
 
 
indulnak
Új játékok várják a gyerekeket a megszépült napközis táborban
 
A már megkezdett hetet mindennap kilenc óráig a táborvezetőnél telefonon lehet lemondani, ebben az esetben a következő naptól már nem kell fizetni. A szülőknek visszajáró térítést az iskolákon keresztül az októberi befizetésnél rendezik az intézmények gazdasági vezetői. Az ÁNTSZ előírása szerint a tanulók csak akkor vehetnek részt a tábori életben, ha rendelkeznek előzetes orvosi igazolással, amelyet a táboroztató pedagógusoknak adnak le.
 
Azokat, akik nem egyénileg érkeznek a táborba, minden reggel nyolckor kísérőtanár várja a fogaskerekű városmajori állomásánál. A pedagógusok délután ugyanide kísérik vissza a gyerekeket. A tábor vezetője Pakányi Pálné, a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára, helyettese Mester Ilona a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskolából.
 
A gyerekek mellett a nyár folyamán két alkalommal nyugdíjas csoportot is fogad a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepnek hagyományosan otthont adó szántódi tábor. A rendszeres vendégeknek számító KIMBI-ovisokon kívül további nyolc hegyvidéki oktatási intézmény viszi el diákjait a Balatonra. Két iskola, az Arany és a Jókai vállalkozó kedvű tanulói a szigetszentmártoni sátortáborban is eltöltenek egy-egy hetet.
 
(emem)