Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Ismét drágul az élet

Ismét drágul az élet – változások az új esztendőben

Az előző évekhez képest kevesebb változást hoz az új esztendő, egyelőre elmaradtak a drasztikus áremelések, ugyanakkor nem nőttek a szociális juttatások és a közszféra bérei. Maradnak az adókulcsok, némi könnyítésként pedig az idén már igénybe vehető a legfeljebb százezer forintos háztartási adókedvezmény. Az infláció felett drágul az élet a fővárosban, többet kell fizetni a közszolgáltatásokért. A gáz ára nem változik.

Az idei évtől egyes háztartási szolgáltatások igénybevétele után a számla értékének harminc százalékával, de legfeljebb évi százezer forinttal csökkenthető a befizetett személyi jövedelemadó. A háztartási szolgáltatások körébe tartozik a többi között a lakásfelújítással, -korszerűsítéssel kapcsolatos kivitelezés, a háztartási gépek javítása, a hibaelhárítás, a gyermekfelügyelet és a házi gondozás.

Az idősek 3,1 százalékkal
Az idősek 3,1 százalékkal
magasabb nyugdíjat kapnak
januártól

Jó tudni ugyanakkor, hogy a személyijövedelemadó-kedvezmény összesen legfeljebb százezer forint, tehát az igénybe vehető hétféle jóváírást nem lehet összevonni. Kérésre az APEH a jövőben kitölti az szja-bevallást, amelyet ezt követően az adózónak csak ellenőriznie kell. További könnyítés, hogy a százezer forint alatti szja-tartozást a jövőben négy részletben is be lehet fizetni.

Megszűnik az egyes béren kívüli juttatásokra, egyebek között az étkezési jegyekre vonatkozó 400 ezer forintos adókedvezmény-maximum is. A vállalkozók számára jó hír, hogy januártól egységes, 25 százalékos osztalékadót vezettek be.

MEGSZŰNT AZ ÖRÖKÖSÖDÉSI ILLETÉK
A december óta hatályos törvényi változás szerint húszmillió forint értékhatárig nem kell öröklési illetéket fizetni a közeli hozzátartozóknak – szülő, gyermek, házastárs – a megörökölt vagyontárgyak, lakás és állampapír után. A kedvezmény a már folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik. Az Alkotmánybíróság döntése értelmében 2009-ben már nem kell luxusadót fizetni a 100 millió feletti ingatlanok tulajdonosainak sem.

Nő a falusi vendéglátáshoz tartozó adómentes jövedelemrész, az eddigi nyolc- helyett tizenöt millió forintig kérhető átalányadózás. Az őstermelők nyolc-, a kereskedők százmillió forintig vehetik igénybe ezt az adóformát. Az éves áfabevallók és az egyéni vállalkozók tíz nap haladékot kapnak az adóbevallásra. A szükséges papírokat elegendő február 25-ig benyújtani, míg a nullás adóról a kkt.-k és bt.-k elektronikusan is nyilatkozhatnak.

Infláció felett nőnek a fővárosi közművállalatok szolgáltatási díjai. A szemét elszállítása 14,1, a kéményseprés 7 százalékkal emelkedik, 8,4 százalékkal kell többet fizetni a vízért, míg a csatornadíj 9,9 százalékkal nőtt. Kisebb mértékben, átlagosan 3 százalékkal lett drágább a temetkezés.

DRÁGÁBB ÁRAM, VÁLTOZATLAN GÁZÁR
A lakossági áramért 2,9 százalékkal kell többet fizetni, ami egy átlagos háztartás számára havi 180 forint többletköltséget jelent. Jellemzően öt forinttal drágultak a postai szolgáltatások, így egy normál levél 75, a tértivevényes 125 forintba kerül. Nem változott az elsőbbségi levél 100 forintos díja, míg az ajánlott levélért 200 forintot kell fizetni. Nem emelkedett a gáz ára, s változatlan maradt a távhő- és gázár-kompenzációs rendszer is. Ráadásul a szociális támogatásra nem jogosult, távfűtéses lakásokban élők alanyi jogon további kedvezményt kapnak.

Háromszázötvenhárom gyógyszer ára csökkent, átlagosan 3,76 százalékkal. A legnagyobb mértékben, 36 százalékkal egy onkológiai készítmény lett olcsóbb.

A listán szereplő gyógyszerek közül 74 emésztőrendszeri panaszok kezelésére, 64 a központi idegrendszer gyógyítására, 137 a szív-érrendszeri panaszok kezelésére szolgál.

Januártól 69 ezer forintról 71 500 forintra emelkedik a minimálbér, a szakmunkások garantált bérminimuma 87 500 forintra nő. A közszférában dolgozók bruttó 180 ezer forintos fizetésig teljes egészében megkapják 13. havi fizetésüket, e fölött havi bruttó 15 ezer forintos kiegészítésben részesülnek, az idei béremelés azonban elmarad. Kiegészítő illetményt kapnak ugyanakkor a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó pedagógusok, illetve emelkedik az osztályfőnöki és a gyógypedagógiai pótlék is.

A szociális juttatások szeptember elsejétől emelkednek, a családi pótlék 4,5 százalékkal nő. A rendszeres szociális segélyt január 1-jétől felváltja a rendelkezésre állási támogatás, amit azok kapnak, akiknek esélyük van a munkaügyi központon keresztül állást találni. Szintén az év elejétől jár az óvodáztatási támogatás: egyszeri húszezer, majd félévente tízezer forint. Ennek célja, hogy anyagi okokból egyetlen gyermek se maradjon ki az óvodából. Januártól 3,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak, a nyugdíjkorrekciós program azonban csak szeptemberben lép hatályba.

SZIGORODÓ ÉPÍTÉSI SZABÁLYOK
Hat forinttal több adót kell fizetni egy doboz cigaretta után, egy csomag dohány esetében 21 forinttal nő az adó. Az alacsony kéntartalmú benzin és gázolaj pluszadója a korábbi 8 forintról 40-re emelkedik. Kétszáz helyett csak 40 darab cigarettát lehet vízi, vasúti vagy közúti forgalomban vámmentesen az országba hozni. Szintén vámmentes 20 darab szivarka, 10 darab szivar vagy 50 gramm dohány. A repülővel érkezők valamennyi dohányáruból ötszörös mennyiségre kapnak mentességet. Egyéb áruk esetében a vámmentesség mértéke a jelenlegi 175 euróról a légi utasoknál 430, a más módon az országba érkezők számára 300 euróra emelkedett. Évente és személyenként húsz kiló cukor után nem kell vámot fizetni, üzemanyagból a jármű szabványos tankjában lévő mennyiség mellett hordozható tartályban legfeljebb tíz liter benzint vagy gázolajat lehet behozni.

Az újonnan épült ingatlanokról január 1-jétől energiatanúsítványt kell készíteni. A használt lakások eladása, illetve bérbeadása esetén 2012-től kell mellékelni az ingatlan energiafogyasztását igazoló zöldkártyát. Az új előírások szerint tíz méternél magasabb házaknál kötelező liftet beépíteni, míg a homlokzati klímákat el kell takarni. Szintén az új építésű ingatlanokra vonatkozó előírás, hogy kétszobásnál nagyobb lakásokban akkor is kötelező kialakítani külön vécét, ha a fürdőszobában már van egy. Az épülő garázsoknak legalább akkorának kell lenniük, hogy az autóajtókat teljesen ki lehessen nyitni, a kipufogógázt pedig a tető fölé kell vezetni.

DRÁGÁBBAN, DE ÚJ SZOLGÁLTATÁSOKKAL
Teljes áron 9000 forintba kerül a Budapest-bérlet, amelynek bevezetéséről múlt év végén döntött a Budapest Fővárosi Közgyűlés.

A bérlet a BKV járművein kívül a főváros területén az elővárosi busz- és vasútjáratokra is érvényes. A közigazgatási határokon átutazóknak, a BKV járataihoz hasonlóan, kiegészítő jegyet kell váltaniuk. Az új bérlet életbelépésével megszűnt a a BEB (Budapesti Egyesített Bérlet), de továbbra is lesz teljes árú és kedvezményes (diák, nyugdíjas és kisgyermekes) változat, amelyek mind kaphatók 30 napos, negyedéves és éves változatban is.

A XII. kerületben a Budakeszi úton közlekednek elővárosi buszok, így a Budapest-bérlettel ezekre is felszállhatunk. Arra azonban figyelni kell, hogy a járatok nem állnak meg olyan sűrűn, mint a 22-es buszok – viszont kényelmes és új járműveken utazhatunk. Mint lapunkban már korábban is megírtuk, ezek a járatok jeggyel is igénybe vehetők, amely lényegesen olcsóbb, mint egy BKV-vonaljegy. Bonyolítja a helyzetet, hogy (a mostani állapot szerint) Budapest-bérlettel, ha a 22-es és 222-es buszokra szállunk, Budakeszi, Erkel Ferenc utcáig utazhatunk, míg a Volán-járatokkal csak a Szanatórium útig, illetve onnan befelé. A két vállalat határponti megállói ugyanis eltérnek egymástól, s nemcsak itt, hanem több helyen is. A vasutat kedvelők a Déli pályaudvar–Kelenföld–Nagytétény, illetve Nagytétény–Diósd állomások között kiegészítő jegy nélkül utazhatnak az új bérlettel.

Szintén január elsejétől eltörölték az éjszakai jegyet, amelynek diszkriminatív voltát sokan erősen kifogásolták.

(Kertész)