Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Járőröznek a hegyvidéki közterület-felügyelők

Szeptember elseje óta önálló közterület-felügyelet működik a Hegyvidéken. A polgármesteri hivatalhoz tartozó szakiroda a Fővárosi Közterület-felügyelet kerületi feladatait vette át.
Az önálló kerületi felügyelet felállításával az önkormányzat vezetése a kerületi polgárok biztonságérzetének növelését kívánta elérni. A hegyvidéki közterületfelügyelők elsősorban az utóbbi években elszaporodó, kisebb súlyú, de a lakosságot mégis zavaró kihágások visszaszorítására, valamint – a fokozott közterületi jelenlét segítségével – a súlyosabb bűncselekmények megelőzésére törekednek majd – tájékoztatta lapunkat Dávid Gábor. Az újonnan alakult kerületi közterületfelügyelet vezetője a tömegesen előforduló szabálytalanságok között említette a közlekedést akadályozó szabálytalan parkolást, a kéregetést, az engedély nélküli utcai árusítást, de ide tartozik az illegális szemétlerakás, a kulturált kutyasétáltatás szabályainak megsértése vagy a játszótereken, illetve azok közvetlen környezetében való dohányzás és alkoholfogyasztás is.
 
A felügyeletvezető hangsúlyozta, hogy a közterület-felügyelő intézkedésre jogosult hivatalos személynek minősül, így szabálysértés vagy bűncselekmény észlelése esetén köteles eljárást kezdeményezni. Joga van igazoltatni, ha szükséges, feljelentést tehet, helyszíni bírságot szabhat ki, sőt elő is állíthatja az elkövetőket.
 
Dávid Gábor elmondta: az egyenruhát viselő felügyelők gyalogosan, robogókkal, illetve a felügyelet saját autójával folyamatosan járják majd a kerület útjait. Különös figyelmet fordítanak a Normafa és környéke, a Városmajor és más kiemelt területek ellenőrzésére, valamint az iskolák, óvodák, játszóterek környezetében való rendszeres járőrözésre. A jövőben várhatóan az önkormányzati rendőrpáros is közvetlenül – közös járőrözésekkel – segíti majd a felügyelők munkáját.
 
A lakossági bejelentéseket munkaidőben a Hegyvidéki Közterület-felügyelet nemrégiben átadott, Kiss János altábornagy utca 47. szám alatti irodájában személyesen, vagy a 225-0147-es telefonszámon fogadják. Hétvégén, valamint munkaidőn kívül a polgármesteri hivatal ingyenesen hívható, 06-80/200-907-es zöldszámán, valamint a www.hegyvidek.eu internetes oldalon várják a polgárok észrevételeit.