Jókai kora és bora

A kellemest a hasznossal? – merült fel a kérdés, amikor kézhez kaptam a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság meghívóját, amely egy irodalomtörténeti és történelmi borvidéki estre invitált. A program címe ez volt: Jókai kora – Jókai bora. A helyszín ma már nem tartozik közvetlenül hazánk 22 bejegyzett borvidékéhez, hiszen a svábhegyi Jókai-kert elsősorban a magyar irodalom legkiemelkedőbb írója, költője és a romantikus prózairodalom megteremtője, Jókai Mór második otthona, számos alkotásának helyszíne, ihletője.

A franciák szerint a jó társaság megteremtéséhez nem kell más, mint jó bor, friss kenyér és az elmaradhatatlan sajt. Úgy tűnik, ennek a tudásnak a Jókai-kertben működő Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának tagjai is birtokában vannak. E három testet gyönyörködtető finomságot a Jókai-kertben megtetézték, vagy inkább megkoronázták a lelket tápláló, e helyhez kötődő irodalomtörténeti előadásokkal, emlékezésekkel, s fűszerként egy bordalokat előadó énekmondóval, Kátai Zoltánnal.

Mint Füri András, a nemzeti park igazgatója elmondta, az irodalom, a történelem és a borászat együtt színvonalas szórakozás, jó alkalom egy olyan rendezvénysorozat elindítására, amelyből ez a novemberi volt az első, s amelyből évente többet is terveznek. Megkeresték a társintézményeket, többek között budai polgármestereket, helyi civil szervezeteket, egyesületeket és újságírókat, helytörténészeket és irodalomtörténészeket, a Környezetvédelmi Minisztérium képviselőit, hogy ki-ki a maga tehetsége, lehetősége szerint járuljon hozzá e hagyományteremtő szándékhoz.

A kis dolgozószoba őrzi az író emlékét
A kis dolgozószoba őrzi az író emlékét

Dr. Arday Géza irodalomtörténész rendhagyó előadásában jobbára alig ismert arcát villantotta fel az idős Jókainak. Emberközelbe hozta, egyben a piedesztálra visszahelyezte, mai szóval megadta a legjobb PR-t a mára csaknem mesebeli távolságban lévő géniusznak. A budai villában, kertben méltó környezetben dolgozhatott, az itt született műveiből tanult meg magyarul Erzsébet királyné és Rudolf trónörökös. Ám hajlott korára méltatlan körülmények közé került, ifjú színésznő neje, Nagy Bella mindenéből kiforgatta, kihasználta a szelíd öreget. Kemény Zsigmond mondta: „A tehetség az emberé, a nagyság a sorsé.” Halála előtt tíz évvel aranyos díszkötésben jelent meg öszszes műve, de mindmáig kiadásra várnak eleddig ismeretlen írásai.

Az est második részében Szőllősi Mihály borász, a Zsigmond Borlovagrend nagymestere a neszmélyi történelmi borvidéken termett nedűivel idézte vissza a hajdani borozásokat. Nyolcféle csodás borát kóstolhattuk meg az 1865-ben épült és helyreállított Jókai-pincében. Minthogy szakrális borhoz szakrális kenyér illik, a Piszkei Ökopékség alakor (az emberiség első búzafajtája) lepénykenyereit törhettük meg Ollé Sándor, a Pékek Fejedelmi Rendje tagjának tájékoztatója mellett. S hogy sajtból se legyen hiány, juhsajtokat kínált Baranya Zoltán őstermelő a bikoli gazdaságból. Hűs őszi esőtől frissen ázott avar illata és korai sötétség vett körül bennünket, mire feljöttünk a pincéből.

Csak egyet sajnálok: se híre, se hamva a szépséges Jókai-villa üveges verandájának, szőlőindákkal befuttatott ódon falainak, mindössze egy parányi (dolgozó-)szoba őrzi a mester alkotói színterét. Az a présház sincs meg, ahol a legenda szerint Jókai Laborfalvi Róza védőszárnyai alatt elrejtőzött a szabadságharc leverésekor. Kedvenc kirándulóhelyünk volt. Jól emlékszem, a présházon furcsa kémény állt, tégláit úgy rakták fel, mintha valaki megcsavarta volna. Már az enyészeté a ház és a kémény is. Azért a Jókai-kert mindnyájunk örömére megmaradt, és hangulatos estekkel várja a nagyérdeműt.

– járay –