„Könyvtáros” Évi néni és gyermekei

Szép dolog, ha a kultúra valamely szakágában dolgozó egyén kitüntetést kap, s néhány büszke, boldog percre úgy érzi, megbecsülik munkáját, sőt szeretik őt. Mennyivel tartósabb azonban az öröm, ha az illető a munkája során napról napra érzi a feléje sugárzó megbecsülést és szeretetet! Olvasóink hívták fel lapunk figyelmét valakire, aki szerényen a háttérbe húzódva sok-sok hegyvidéki gyermek életét tette tartalmasabbá az utóbbi nyolc évben.
Gerebenné Tóth Éva gyermekkönyvtáros a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Ugocsa utcai kirendeltségében. A részleget 2001 óta vezeti, de már elérte az elfogadás, az ismertség azon fokát, hogy nemcsak a gyerekek hívják Évi néninek, de szüleik is a keresztnevén szólítják. Mialatt munkájáról faggatja az ember, leggyakrabban visszatérő szava a „gyermekeim”, mely kifejezés később, amikor kiderül, hogy három saját lánya is van, meglehetősen zavarba ejti a krónikást, vajon a könyvtárról, avagy a családjáról mesél éppen…
 
Gyerekekkel foglalkozni hálás feladat
Gyerekekkel foglalkozni hálás feladat
 
Kérdő tekintetem láttán elneveti magát, s bevallja, a könyvek birodalmában forgolódó apróságokat is a magáénak érzi. Mintegy bizonyságul, megjelenik egy ifj ú leányzó, otthonos mozdulattal a szomszédos asztalra ejti iskolatáskáját, és megkérdezi Évi nénit, miben segítheti. Gerebenné bemutatja.
 
– Ő Kiss Lili, egyike az én „segéd könyv táro saim nak” – magyarázza nevetve. – Lili úgy ismeri a könyvtár állományát, mint akármelyikünk. Ha részt veszek valamilyen programban, ő foglalkozik a kölcsönzőkkel, segít nekik a választásban, megmagyaráz mindent, amit nem értenek.
 
Győztek a könyvek!
A könyvek szeretete a családból ered, szülei „karosszékutazók” voltak, vagyis könyveket olvasva járták be a világot anélkül, hogy kimozdultak volna a lakásból.
– Érettségi után, mint annyi osztálytársamnak, nekem sem volt pontos képem arról, mi is akarok lenni. A sors úgy hozta, hogy egy évig az Angol utcai Danuvia Művelődési Házban lettem segédkönyvtáros. Munkamellett kezdtem tanulni. Könyvtár és népművelés szakon végeztem főiskolát, majd az ELTE könyvtár szakán szereztem diplomát 1978-ban. Amikor az egyetemre felvételiztem, akkor döntöttem el véglegesen a jövőmet.
 
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2001-ben éppen gyermekkönyvtáros pozíciókat hirdetett a szaklapban. Gerebenné Tóth Éva gondolt egy merészet és jelentkezett. A szakmai kiértékelés után három körzetet ajánlottak fel számára: Kelenföldet, Békásmegyert és a Hegyvidéket. Ez utóbbit választotta.
 
Őszintén bevallja, az illetékes könyvtárvezetőkkel folytatott személyes beszélgetések után döntött így. Úgy érezte, a Böszörményi úton találkozott a legharmonikusabb munkatársi hangulattal, és számára ez döntő feltétel volt.
 
– Jó munkához jó csapat kell! Nagyon fontos, hogy a kollégák szeressék és értsék egymást – mondja. – Gyerekekkel foglalkozni hálás dolog, szinte azonnal megízlelheti az ember a munkája gyümölcsét. Ők hamar befogadják azt, aki türelmes velük, érzik a belőle áradó szeretetet. A kapcsolat rövid időn belül természetessé válik mindkét oldalról. Utólag visszagondolva, a gyerekek bizalmának elnyerésére lehetett – és a mai napig is lehet – egyfajta velem született hajlam vagy tehetség.
 
Azonnal mély vízbe került. Abban az időben a gyermekkönyvtár külön helyiségben volt, a polgármesteri hivatallal szemben.
– A kicsiny, L-alakú helyiségben családias légkör uralkodott – emlékszik vissza. – Sok iskolával tartottuk a kapcsolatot. A gyermekkönyvtár állandó állomása volt a napközisek „hétmérföldes csizma” játékmozgalmának. Azok többségét, akiket ma „gyermekeimnek” nevezhetek, ott ismertem meg totyogós korukban. A hátsó teremben lévő játékházból nőtték ki magukat. A kis könyvtárban – ahogy magunk között becéztük – még nem volt gépi kölcsönzés, sokkal szorosabb és személyesebb kapcsolatban álltunk az olvasókkal. Néha nem tudtam időben bezárni, nem volt szívem megzavarni azokat, akik belefeledkeztek a könyvekbe…
 
Kiből lesz az olvasó?
Kiből lesz az olvasó?
 
Családi szenvedély
Négy éve, 2005 elején költöztek a kerületi könyvtárrá átalakított, egykori Atlas, később Ugocsa mozi helyiségeibe. Éva eleinte aggódott védencei miatt. Együtt a „felnőtt” könyvtárral? Nem zajonghatnak, nem játszhatnak többé szabadon, gondolta. De az átállás kellemes meglepetést hozott.
 
– A gyerekek szinte azonnal otthon érezték magukat. Egyszerűen birtokba vették a számukra kijelölt helyet. A nagyobb iskolások, a felnőttek gyorsan megszokták őket. Ma már kimondottan szeretik, hogy ott vannak körülöttük. Aki a könyvekhez vonzódik, annak kedvére való látni, ha mások is hasonlóképpen éreznek.
 
Elmosolyodik. Utolsó mondatáról eszébe jut valami.
 
– Ha belegondolok, életem meghatározó élménye volt a Szabó Ervin mozgókönyvtár kislánykoromban. Hűvösvölgyben, a keresztapáméknál nyaraltunk évente három-négy hetet. Bizonyos napokon megállt a busz, s mi ott vártunk a sorunkra, kezünkben a szabvány kölcsönző táskával, amely dugig volt kiolvasott könyvekkel. Felmarkoltunk egy újabb tucatot, és a fasor padjain ülve böngésztük át, ki mit választott.
 
Az olvasás családi szenvedély Gerebenéknél. Zenész férje (akivel a Rákóczi gimnázium padjaiban találkozott) néha hajnalig égeti az olvasólámpát. Még manapság is vásárolnak könyveket, bár alig van már hely a lakásban az új szerzeményeknek. Éva életrajzi, történelmi könyveket, családregényeket olvas, kedvenc szépprózaírói Nádas Péter, Vámos Miklós, Erich Maria Remarque, Ernest Hemingway. Az éjjeliszekrényén most egy Günther Grass-mű várja.
 
Van egy füzete, amelybe felírja azokat a gondolatokat, melyeket a könyvekben érdekesnek talál. Ezeket később megtárgyalja lányaival, akik közül a legnagyobb, édesanyja nyomdokaiban haladva, szintén könyvtár szakon végzett. Az ikrek közül az „öt perccel idősebb” hegedű- és brácsaművész, neves jazzénekes saját zenekarral, a kisebbik ének–történelem diplomát szerzett.
 
„Kivegyem? Ne vegyem?”
„Kivegyem? Ne vegyem?”
 
Túl korán?
Az Ugocsa utcai könyvtár legfiatalabb olvasói ötévesek! Van olyan második általános iskolai tanuló, aki már elolvasta az öszszes Harry Pottert… Éva aggódik e jelenség miatt. Négy évtized tapasztalatával a háta mögött az egyensúly fenntartása érdekében azt tanácsolja, hogy amikor a szülő kivesz egy klasszikus ifjúsági könyvet, kölcsönözzön ki mellette egy modern élettel foglalkozó másikat is, amely lehet, hogy nem lesz időtálló, de a gyerek tudja kötni a helyszínt és a kort.
 
Igyekszik kapcsolatot teremteni minden gyerekkel. Sok időbe telik, de végül örömet jelent, amikor a kicsi hozzá fordul: „tessék adni nekem egy igazán jó könyvet!” Olyankor meg kell beszélni vele, mit ért jó könyv alatt. „A barátom említette”, szól a válasz, „hogy egy jó könyvet olvas, ezért én is haza akarok vinni egyet.” A könyvtáros kifaggatja, milyen téma érdekli, vers vagy próza, emberi vagy állattörténet, aztán odavezeti a megfelelő polchoz, ahová a gyerek is szeretett volna eljutni, csupán még nem tudta megfogalmazni.
 
– A titok nyitja a személyre szabott foglalkozás. Ezt körítem apró, ártatlan trükkökkel – avat be a módszereibe Éva. – A könyvek a gyermekkönyvtárban állandó mozgásban vannak, nem ragaszkodunk a szakosításhoz, az ábécésorrendhez. A gyerekeknek „vadászni” kell a kötetek után, így megforgatnak olyan könyveket is, amelyeken másképp keresztülnéztek volna. Az úgynevezett ajánlópolcokon sorakoznak a visszahozott könyvek – „ha más is kivette, biztos érdekes!” alapon. „Nekem tetszett” feliratú mappákat helyezünk el, amelyekben egymásnak ajánlanak címeket. Alig várják, hogy beírhassák: nekem is tetszett! Hiszen mindig az a jó könyv, amit más is olvas, nemde? Pontgyűjtő versenyt is rendezünk minden hónapban, amelynek keretében öt plusz egy kérdésre kell megtalálni a választ a megadott kötetekben.
 
Éva legsikeresebb szellemi gyermeke a „Ketten írtuk” pályázat, amelyről lapunk is rendszeresen beszámol. Egy-egy neves meseíró elkezd egy történetet, s azt a gyerekek fejezik be, illusztrációkkal egybekötve. Ez valóban Ugocsa-specialitássá vált. Első vendégük Lázár Ervin volt, de szerepelt már Varró Dániel, Darvas László, Boldizsár Ildikó és Tóth Krisztina is. Ez évben Békés Pál író lesz a kihívó fél.
 
Könyves Vasárnap
Találkozónk végén, ahogy népiesen mondják, „irulva-pirulva” elővesz egy könyvet, a címe: Kiből lesz az olvasó? Tamás Zsuzsa, egykori tanítványa írta az egyik fejezetét, amelyben többször is hálával említi „Könyvtáros” Évi nénit… Megható, mennyire örül e néhány szónak, és annak is, hogy felkerestük. Ám gondolatban már ismét a jövőben jár.
 
– A Haydn-, Händel- és Mendelssohn- év keretében háromfordulós vetélkedőt rendezünk, amelynek döntője a Könyves Vasárnapon lesz. Adják hírül, kérem, hogy muzsikus családokat várunk, minél többet! Jöjjenek össze, és vetélkedjenek a „gyermekeim” örömére…
Somogyvári D. György