Korunk pestise, a túlsúly

Csak ülök, és nézem Fernando Botero képét Rodé Magdolna A kövérség és kísérőbetegségei című könyvének borítóján (Kairosz Kiadó, Budapest, 2008). Egytől egyig mindenki kövér: aki táncol, aki zenél, aki énekel, s aki iszik. Megannyi elhízott ember, aki nem törődik a világgal, jól érzi magát. No, de akkor mi a baj a kövérséggel?
 
„Sok minden” – hangozhat a válasz. A szakemberek véleménye szerint az AIDS után korunk legnagyobb (nem csak orvosi) problémája. „A túlsúly önmagában nem betegség” – válaszolhatná az éppen érintett túlsúlyos. Holott az orvosi gyakorlatban ez az egyik leggyakoribb, legnehezebben kezelhető és legtöbb kudarccal járó betegségnek számít. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint a tíz legsúlyosabb kór egyike. Mégsem érdekli igazán sem az elhízottat, sem a potenciális veszélyeztetetteket.
 
Nem normális a viszonyunk az elhízottsághoz. Az emberek többsége az egészség fokmérőjének tartja. Pedig az ezzel járó állapot ezernyi hátránnyal, ahogy Rodé Magdolna könyvének címéből is kiderül, kísérőbetegséggel jár. Mindjárt itt van a „halálos négyes”: a szénhidrát- és zsíranyagcserezavar, a cukorbetegség (kövérséggel ötvözve: diabesity), a magas vérnyomás, a véralvadási zavarok bármelyike egyenes úton segít közeledni életünk végéhez. És ez még nem minden…
 
Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a (vad)állatvilágban ismeretlen fogalom az elhízás. Ha egy állat éhezik, majd újra táplálékhoz jut, csak annyit eszik, hogy visszanyerje az eredeti súlyát. Az embernél ez nem így van. A táplálékfelvételt erősen befolyásolják a kulturális tényezők, a látással, szaglással, ízleléssel kapcsolatos múltbéli tapasztalatok és a pszichés működések. A szabályozásban a genetikai tényezők is jelentős szerepet játszanak, igaz, jóval kisebb mértékben, mint azt a közhiedelem tartja. A testsúly valóban eleve determinált genetikailag (mutatják a család- és ikerkutatások is), de nem hangsúlyosabban, mint a későbbi környezeti tényezők.
 
korunk
 
Agyunk felismeri a zsírt, a fehérjét és a cukrot, szervezetünk válaszképpen szolgálatkészen fel is halmozza ezeket a túlélésért. A zsír alattomos, kellemes jóllakottságot, élményt nyújt, elhomályosítva érzékeinket. A zsíros étel hamis jeleket küld az agyunkba, nem hagyjuk abba az evést. Ugyanez nem jelentkezik fehérje és szénhidrát fogyasztásakor. Következésképpen a kövérség ellen nincs természetes védekező reakciója a szervezetünknek. Ki vagyunk szolgáltatva a jobbnál jobb falatoknak…
 
Azok a természeti népek, amelyeket nem értek el a káros civilizációs hatások, még egészségesen táplálkoznak. Minél inkább civilizált egy társadalom, annál csábítóbb fogyasztási lehetőségekre tesz szert. Végül alapvetően megváltozik az emberek táplálkozási szokása, ugyanakkor a szervezet a felvett energiafelesleget az ősi reakció szerint tartalékolja a szűkös időkre a zsírszövetben.
 
„… egyes nők számára a jómód fokozza az emlőrák kockázatát. Egyéb, kockázatot növelő tényezők: az alkoholfogyasztás, a dohányzás és az elhízás” (idézet Rodé Magdolna könyvéből). A daganatos megbetegedések kifejlődésében nagy szerepet játszik a túlsúly. Amellett, hogy a köztudat nem kezeli betegségként a kövérséget, nem veszi figyelembe a daganatokkal való szoros összefüggést sem. Éppen ezért külön kiemelendő a könyv ezzel foglalkozó fejezete, amely részletesen leírja, mely daganatféleségek jöhetnek szóba, s hogyan próbáljuk meg ezeket elkerülni.
 
Csak ülök, és nézem dr. Rodé Magdolna csecsemő- és gyermekgyógyászt, a fertőző betegségek szakorvosát. Ideális testsúlyú, kiegyensúlyozott ember. Amikor arról érdeklődöm, mi késztette könyve megírására, így válaszol:
– Érdekelt a téma. Egy ideig az Egészségügyi Főiskolán tartottam előadásokat védőnőknek. Hatalmas ismeretanyagra tettem szert ez idő alatt, több különböző témájú könyvanyagot gyűjtöttem össze. Megannyi a kiadásra vár. Két évvel ezelőtt eltörtem a lábam. Nem is akárhogy, meg kellett operálni. Helyhez kötöttségem miatt – csak járókerettel közlekedtem – a férjem gondoskodott az ellátásomról. Már túlsúlyos voltam, és attól tartottam, a mozgásszegény életmód elhízáshoz vezet A férjem, aki szülész és nőgyógyász, vette a fáradtságot, és kiadagolta az ebédemet, uzsonnámat. Ez azóta is így van. A felgyógyulásom idején huszonöt kilót fogytam, a közérzetem tökéletesen jó, és minden más egészségügyi értékem normális szinten van… Napjainkban minden a fogyasztásról szól – ameddig csak bírjuk, fogyasztunk. De meg kell tanulni mértéket tartani! Muszáj tudatosan táplálkozni. Csak annyi energiát vegyünk magunkhoz, amennyit a nap folyamán le is adunk. És még egy: a napi mozgás elengedhetetlen; akárhány éves az ember, tornázni, sétálni kell.
 
(Járay)