Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A lélek rezdülései

Színes textilcsíkokból és szalagokból komponált zászlókat, grafikákat és vágotthajtogatott (kirigami) papírplasztikákat állítottak ki a Jókai Klubban. A különféle műfajú és hangulatú alkotások egyazon művész munkái: Orient Enikőé, akinek művészi sokoldalúságát már megismerhette a kerületi közönség két évvel ezelőtt. Akkor, ugyancsak a Jókai Klubban, textilképeket, hajtogatott textileket, valamint égett gyufaszálakból készített műveket mutatott be.

Az új tárlat megnyitóján Lovas Pál alpolgármester a textilek szépségét és otthonos melegét méltatta. Mint elmondta, a textilművészet ma nem tartozik a legdivatosabb műfajok közé, ennek ellenére az anyag örökérvényű – ezt maga az emberiség és a kultúra fejlődése igazolja. Bálványos Huba grafikusművész megemlítette, régóta ismeri Orient Enikőt, ám a most kiállított alkotásai ismét meglepetést szereztek neki. Szívéhez közel állóként kiemelte a grafi kákat, amelyek „szeizmográfként jelzik vissza a lélek rezdüléseit és rengéseit”.

Orient Enikő textilművész 1982-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskolán, kézi festő és nyomottanyag-tervező szakon. 1985-től a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában tanít, és 1990-től a budapesti Tanítóképző Főiskola vizuális nevelés tanszékén óraadó. Alapító tagja a Bálványos Huba vezetésével indult XII. kerületi képzőművészeti szakkörnek.

Textilművészeti alkotásaival számos egyéni és csoportos tárlaton vett részt itthon és külföldön. Szerepelt Kyotóban a Designers Association kiállításán és katalógusában, továbbá a Nihon Seni Shimbun Newspaper japán textilfolyóirat nemzetközi díját is elnyerte. Japánban több ízben is kiállították műveit. A Hegyvidéken nőtt fel, és most is itt él és alkot.

z.