Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Lépcsőfutás a város tetején

Egyedülálló versenyt rendeztek a János-hegyen. Több mint százan vállalkoztak arra, hogy felfutnak a lépcsőkön az Erzsébet-kilátó csúcsára.

Első látásra könnyű feladatnak tűnik feljutni az Erzsébet-kilátó tetejére, azonban egészen más a helyzet, ha közben a stopperórával is meg kell küzdeni. Legalábbis ez derült ki az első alkalommal megrendezett Fuss a csúcsra! versenyen, amelyen a kígyózó, egyre szűkülő folyosó és a százharmincnégy lépcsőfok alaposan megizzasztotta az indulókat. A „megpróbáltatások” persze nem tartottak sokáig, hiszen a leggyorsabbaknak még fél perc sem kellett, hogy felérjenek a tetőre. Ez pedig a felnőttek mellett a gyerekek közül is többeknek sikerült.

 

Egyedül (még) nem megy…
Egyedül (még) nem megy…

 

Mint Rétai Gábor, a XII. kerületi Szabadidősport Központ igazgatója elmondta, a helyszínnek és a lebonyolításnak köszönhetően izgalmas és egyedülálló versenyt sikerült létrehozni. A cél az volt, hogy az „Előzd meg a fogaskerekűt!” mellett legyen még egy olyan tömegsportrendezvény, amiről mindenkinek azonnal a Hegyvidék jut az eszébe. Így esett a választás a kerület szimbólumának számító Erzsébetkilátóra, ahol néhány hónappal korábban, a Hegyvidéki Napok keretében rendezték meg a mostani verseny főpróbáját. Akkor a rendezvénysorozat egy része volt a kilátófutás, ezúttal azonban a főszponzor BDO Forténak is köszönhetően ez jelentette a fő attrakciót.

 

A kezdeményezés sikere minden előzetes várakozást felülmúlt, száznál is több vállalkozó szellemű „lépcsőfutó” jelentkezett. A versenyzőket nemek és korcsoportok szerint külön értékelték, az első három helyezett érmet és ajándékutalványt kapott. Díjazták a legfiatalabbat – egy alig néhány hónapos csecsemőt, aki szülei segítségével jutott fel a kilátó csúcsára – és a legidősebb résztvevőt.

 

(MM)