Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Lezárják a Stromfeld Aurél utat

Nagyszabású útfelújítási programba kezd az önkormányzat. Az ősszel induló fejlesztésnek köszönhetően még ebben az évben tizenhárom, a jövő esztendő első felében további két utca újul meg.
A mintegy négyszázmilliós önkormányzati beruházás keretében még ebben az évben szegélytől szegélyig megújul az Ördögszikla köz, a Szanatórium utca, a Mártonvölgy utca, a Bíró utca, a Kútvölgyi lejtő a Szilágyi Erzsébet fasor és a Kútvölgyi út között, a Cinege út, a Denevér út két ütemben, a Fodor utca és a Mártonhegyi út, valamint a Bürök utca és Rácz Aladár út között. Nagyfelületű útépítés indul a Liptó és a Somorjai utcában, a Felhő utcában a Költő utca és a Gyöngyvirág út, illetve az Agancs úton a golfpálya és az Eötvös út között. Átépítik a Melinda utat, ahol a tervek szerint, a környéken élők kérésére, a forgalombiztonság érdekében több helyen kitérőket létesítenek.
 
Az útépítések során várhatóan több szakaszon kell parkolási tilalomra, illetve időszakos forgalomkorlátozásokra számítani. A felújítások várhatóan szeptember végén, október elején kezdődnek. Jövőre a fővárosi önkormányzat finanszírozásában részben megújul a Konkoly Thege Miklós és a Jagelló út, valamint a Bürök utca és a Királyhágó tér között folytatódik a Németvölgyi út rekonstrukciója. Kapcsolódva a fejlesztéshez a hegyvidéki önkormányzat az idén ősszel felújítja a Németvölgyi út fennmaradó részét az Istenhegyi út és a Királyhágó tér között, míg a következő év első felében az Alkony utat és a Diós árok felső szakaszát hozza rendbe.
 
Üröm az örömben, hogy felelőtlen autósok alkalmanként versenypályának használják a felújított útszakaszokat, veszélyeztetve ezzel a szabályosan közlekedők biztonságát. Erre panaszkodnak a nemrégiben átépített Csillagvölgyi út mellett lakók is, akik szerint az utóbbi időben jelentősen megnőtt az úton haladó autók átlagsebessége. Hiába tesz meg mindent a kerületi utak biztonságáért az önkormányzat, a balesetek megelőzéséhez szükség van az autósok együttműködésére is.
Augusztus 29-én adják át a munkaterületet a Stomfeld Aurél úton, a szerkezetépítést is magában foglaló felújítással a tervek szerint legkésőbb szeptember 17-ig végeznek.
 
mm.