Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Lift épülhet a Tamásiban

A nemrégiben átadott tornacsarnok után újabb fejlesztés valósulhat meg a Tamási Áron iskolában. Az intézmény teljes akadálymentesítésének keretében az önkormányzat pályázati források igénybevételével liftet építene az alsósok termeinek otthont adó épület külső falán.
Az elmúlt években végzett átalakításoknak köszönhetően a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium „D” és „C” épülete, valamint az új tornacsarnok is akadálymentes. Gyakorlatilag a főépületben is önállóan közlekedhetnek a mozgásukban korlátozottak, egyedül a legfelső emeleten található négy tanterem eléréséhez kénytelenek igénybe venni külső segítséget.
 
16_Page_05_Image_0004
 
Lényegesen rosszabb a helyzet a fejlesztésre váró „B” épületben (képünkön), amely teljes egészében elérhetetlen a kerekes székesek számára. Ezen az állapoton javítana egy külső lift megépítése, valamint az akadálymentesített vizesblokkok kialakítása. A pályázati forrásokból finanszírozott beruházás a remények szerint még ebben a tanévben megvalósul, így életbe léphet a Pető Intézettel korábban megkötött együttműködési szerződés, amelynek értelmében mozgásukban korlátozott, valamint vak, gyengén látó és hallássérült gyerekeket is felvesz az iskola. Ennek érdekében, a lift kiépítésétől függetlenül, jövő nyárig elvégzik az épületegyüttes infokommunikációs akadálymentesítését.
 
mm.