Magyaros hangulat a Svábhegyen a megújult Bajai Halászcsárdában

Ki ne vágyna arra a hagyományos vendéglátásra, amire a régi idők vándorai a nap végén számíthattak a faluszéli csárdákban? Azok az ízek, az az igazi népies hangulat várja ma is a Bajai Halászcsárda vendégeit kerületünkben, a Svábhegyen. A csárda nemrég megújult csapata hagyományos, magyaros ízvilággal, de vadonatúj ételválasztékkal, mérsékeltebb árakkal várja a betérőket. Az új étlapon a tradicionális ételek a legújabb kor étkezési szokásainak megfelelő étkekkel egészültek ki.
A helyre jellemző az alapanyagok alapos megválogatása, hiszen beszerzésüket nem a hipermarketek segítségével oldják meg, hanem háztáji termelőktől, gazdálkodóktól, illetve természetesen hazai halászoktól vásárolják meg. A halak előkészítése nem egyszerű feladat, hiszen a legtöbb halfélét állandóan cserélt vízben úsztatva tartják, mielőtt a bográcsba kerülne.
 
magyaros
 
A bajai halászlé itt a több mint száz év óta atyáról fiúra szálló recept alapján készül, ügyelve az arányokra és az ízek harmóniájára. A vizek melletti vendégeskedések, csárdák, fogadók kedvelt fogása volt, és a mai napig az maradt az igazi, bográcsban, szabadtűzön készült halászlé. Ezt a hagyományt a mai napig híven őrzik a Bajai Halászcsárda szakácsai. Fontos a paprika minősége is, ezért kizárólag házi törésűt használnak.
 
A csárda kiválóan alkalmas különböző rendezvények, de családi vagy üzleti ebédek, vacsorák lebonyolítására is, hiszen bent 110 főre, a teraszon további 80 főre tudnak teríteni. Nagyobb létszámú csoportok látogatása vagy rendezvények esetén szívesen készítenek egyéni ajánlatokat az igényeknek megfelelően. Húsvét vasárnapján a Bajai Halászcsárda a Fogas Pizzériával karöltve gyermekprogramokkal várja a családokat. Itt lesz DUDÓ bohóc, aki a gyerekek kedvére lufiból készít nyuszikat, de lehetőség van a kicsik arcfestésére is, sőt, lehet igazi nyuszikat simogatni!