Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mini játszótér és fásítás a Böszörményi úton

Hegyvidék önkormányzata évek óta virág- és faültetéssel, a zöldfelületek növelésével igyekszik szebbé, otthonosabbá tenni a kerület közterületeit. A program keretében májusban megújult a Böszörményi út.
Tíz időjárásálló, tölgyfából készült, nagyméretű zöldnövénytartó dézsát (képünkön) telepítettek ki a Böszörményi útra, a Nagyenyed utca és a Királyhágó tér közötti útszakaszra. A télen is az utcát díszítő konzolokba többször iskolázott, méteres gyertyánokat, valamint az évszaknak megfelelő egynyári virágokat és futónövényeket ültettek.
 
mini
 
Szintén a hegyvidéki főutca virágosítását szolgálja az a harminc kisebb fadézsa, amelyekbe cserjefélék, sziklakerti növények és egynyári virágok kerültek. A közterület tisztasága érdekében a Nagyenyed utcától az Apor Vilmos térig a Böszörményi út parkolásgátló oszlopaira, valamint az újonnan kialakított tartókra huszonhárom csikkgyűjtőt helyeznek ki hamarosan. A nagy forgalmú főút megszépítése ezzel nem fejeződik be, júniusban ugyanis újabb virágtartó oszlopok kerülnek a közterületre.
 
Már birtokba vehették a gyerekek a Böszörményi út alsó szakaszán, az egykori autótelep területén kialakított mini játszóteret. A mérleghintát, rugós játékot és padokat magában foglaló, új játszófelületet a kicsik testi épségét szem előtt tartva körbekerítették, és kapuval látták el. Az éjszakai rendbontások megakadályozása érdekében – a Hollósy Simon, a Margaréta és a Pagony utcai játszóterekhez hasonlóan – a kerületi közintézményekre vigyázó He-Ba Kft. biztonsági szolgálat emberei sötétedés után itt is bezárják a játszóteret.
 
m.