Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mozgalmat teremtettek az önkéntes katasztrófaelhárítók

Szabadidejükben, társadalmi munkában igyekeznek segítséget nyújtani a veszélyhelyzetbe került embereknek az öt évvel ezelőtt megalakult Közép-budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület (ÖPVE) tagjai. Az önkéntes katasztrófaelhárítás terén mozgalmat teremtő szervezet vezetőjét a napokban választották újra a tagok – ennek apropóján invitáltuk beszélgetésre a régi-új elnököt, Bakai Kristóf Pétert, hogy mutassa be a lelkes közösség munkáját, terveit.

Hogyan látja, meg tudták valósítani az alapításkor kitűzött célokat?
– Legfőbb célunk az volt, hogy káreseményeknél másodlagos beavatkozó erőként az önkormányzatok és a hivatásos, elsődleges beavatkozó szervezetek segítségére legyünk a közép-budai régióban. E célkitűzésünket ma már nemcsak Budán, hanem egész Budapesten képesek vagyunk teljesíteni. Nagy eredménynek tartom, hogy az általunk elindított önkéntes katasztrófaelhárítási mozgalom, az önkéntesség eszméjének „elültetése” a katasztrófák elleni védekezés rendszerében egyre többfelé felelős, értő fülekre talál. E jó ügyért indított kezdeményezés máshol is gyökeret ver – mostanában például Tatabányán bábáskodunk egy hasonló profillal létrehozott egyesület szervezésénél.

Bakai Kristóf Péter, a régi-új elnök
Bakai Kristóf Péter, a régi-új elnök

Miféle veszélyhelyzetekben tud segítséget nyújtani az ÖPVE?
– Képességeinket az önkéntesek tudása és a felszerelés határozza meg. Így például vízteleníteni tudjuk az elöntött pincéket, vagy elvezetni a felgyülemlett belvizet azóta, hogy megfelelő szivattyúkat szereztünk be, és önkénteseink elsajátították azok használatát. A kidőlt fák eltávolítása, az árvíz elleni védekezés, vagy éppen a bozóttüzek oltásában való közreműködés sem okoz gondot ma már. A feladatokat még hosszasan lehetne sorolni – aki szeretné bővebben megismerni munkánkat, javaslom, látogasson el honlapunkra.

Mik a terveik a következő évekre?
– Továbbra is arra törekszünk, hogy minél szorosabb legyen az együttműködés az önkormányzatokkal, a hivatásos szervekkel, hiszen mindnyájunk érdeke, hogy a bajban megfelelő segítséget kapjon a lakosság. Jelenleg folyamatban van műszakimentő- kapacitásaink fejlesztése, emellett szeretnénk elérni, hogy vízi mentésre is alkalmassá váljon csapatunk. Az irányítási feladatok ellátására való, egy sérülés miatt azonban használhatatlanná vált lakókocsink cseréjét is tervezzük. Sok tervünk van oktatási rendszerünk fejlesztésére, bővítésére is, és természetesen szeretnénk, ha tovább nőne önkénteseink száma, ha minél többen éreznék úgy, hogy velünk közösen akarnak tenni valami hasznosat a közösség érdekében.

2009_24_Page_02_Image_0004

Miből tudja finanszírozni működését a nonprofit egyesület?
– Támogatásokból. Sajnos azonban a gazdasági válság miatt jelentősen beszűkült a segítők köre, és a hozzájárulások összege is jóval kisebb lett – ennek következményeként komoly likviditási gondjaink vannak. Az említett lakókocsi régóta húzódó cseréje jól tükrözi fejlesztési lehetőségeink korlátait: használt lakókocsiból másik mobil vezetési pontot egy-másfél millió forintból lehetne kialakítani, erre azonban közel egy éve nincs lehetőségünk. Nagyon kevés a pályázati lehetőség, ezért a polgárok és a vállalatok segítségére számítunk.

M. Z.