Nyíltabban kell foglalkozni a problémákkal

A közbiztonságról, valamint az EPválasztás tanulságairól beszélgettek a Hegyvidéki Esték legutóbbi eszmecseréjének résztvevői. Váczi János és Rákay Philip a nagy érdeklődés mellett zajló programra ezúttal Kövér Lászlót, a Fidesz Országos Választmányának elnökét és Kálomista Gábor filmproducert hívta meg.
Kálomista Gábor, népszerű magyar közönségfi lmek producere egy hónappal ezelőtt mutatta be rendezőként a Szíven szúrt ország című fikciós dokumentumfilmjét, amely az idén február 8-án meggyilkolt veszprémi kézilabda-játékosnak, Marian Cozmának állít emléket, valamint arra igyekszik ráirányítani a figyelmet, hogy „ebben az országban minden megtörténhet”. A filmből a Hegyvidéki Esték közönsége is megtekinthetett néhány részletet.
 
Az alkotó a pódiumbeszélgetésen úgy fogalmazott: hasonló események hetente megtörténnek az országban, ok nélkül ölnek embereket, és ez a helyzet az egész ország állapotára kihat. Beszélgetőtársa, Kövér László politikus szerint az egyre romló közbiztonság fő oka az, hogy szakmailag, erkölcsileg és anyagilag lepusztították a rendőrséget. Az ötven év feletti rendőrtiszti kar elmenekült a pályáról, hiányukat a fiatalok nem tudják pótolni.
 
nyiltabban
Rákay Philip (balra) és Váczi János (jobbra) ezúttal Kövér Lászlót és Kálomista Gábort látta vendégül
 
Váczi János, az est házigazdája elmondta: a létszámhiány és a tapasztalt rendőrök korai nyugdíjba menetele a kerületi kapitányságot is sújtja, helyzetüket azonban javítja a hegyvidéki önkormányzat támogatása – például rendőrlakások biztosításával próbálják elérni, hogy hosszabb távra maradjanak a kerületben az állomány tagjai, illetve szabadidős rendőrök foglalkoztatásával, úgynevezett önkormányzati járőrpár finanszírozásával igyekeznek erősíteni a létszámgondokkal küzdő rendőrség közterületi jelenlétét.
 
Az európai parlamenti választások tapasztalatairól beszélgetve – a szélsőségek előretörése kapcsán – Kövér László azt hangsúlyozta, hogy az empátia hiánya, mások problémájának meg nem értése teremtett elviselhetetlen állapotokat ebben az országban, a háttérben az embereket manipuláló politikusokkal. Úgy vélte, más gondolkodásra lenne szükség, elengedhetetlen, hogy nyíltabban foglalkozzunk a problémákkal. A politikára is másképpen kellene tekintenünk, nem lehet mindent a politikusoktól elvárni, azt a keveset viszont igenis meg kell követelni tőlük.
 
z.