Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Oktatás a Hegyvidéken

Hamarosan újabb kiadvány érkezik a kerületi polgárok postaládájába, Oktatás a Hegyvidéken címmel. A környezetvédelmi és a sportkötet után az önkormányzati tájékoztató sorozat harmadik tagja a neveléssel-oktatással kapcsolatos legfontosabb XII. kerületi információkat, szolgáltatásokat, lehetőségeket gyűjtötte egybe.
Minden kezdet nehéz – szoktuk mondani. Ez alól ennek a kötetnek a szerkesztése sem volt kivétel, hiszen a temérdek adatot számos különböző helyről kellett összegyűjteni, egyeztetni, leellenőrizni. Bár a szolgáltatások folyamatosan változnak, mégis elmondható, hogy most végre egy helyen megtalálható minden e témában fontos információ, így nyugodtan nevezhetjük hiánypótlónak a kiadványt.
 
A kötet a bölcsődéktől kezdve részletezi az egyes intézményi szinteket, eljutva egészen a felsőoktatáshoz és azok kapcsolatrendszeréhez. A nevelés-oktatás azonban még nem fejeződik be az első diploma kézhezvételével, éppen ezért az élethosszig tartó tanulás fontosságára is kitér a szinte könyv vastagságú füzet, amely a felnőttképzési lehetőségek felsorolásának köszönhetően az iskolapadból már kikerülők számára is jó eligazodást nyújthat. Lényeges szempont volt, hogy ebben a fontos témában olyan kiadvány készüljön, amely úgy szól minden korosztályhoz, hogy az érintett időszak örökzöld kérdéseire próbál választ adni.
 
oktatas
Az új kiadvány címlapja
 
Neveléstörténeti különlegességek, helyi történelmi sajátosságok is helyet kaptak az oldalakon. A kis történeti utazások elvezetik az olvasót egészen a Kr. e. IV. évezredig, betekintést nyerhetnek az első óvodák világába és a kerületi helytörténet kuriózumaiba is. A kötet kitér a gyermekrajzok üzenetére, az iskolaérettség legfontosabb szempontjaira és a korosztályok étkezési szokásaira is. Nem kerüli meg az egyre elterjedtebbé váló veszélyeztető szerekről szóló témát sem.
 
A rengeteg adat hasznos, ám természeténél fogva némileg száraz olvasmány lenne. Ezért a kiadvány készítői megszólaltattak több hírességet, akiknek óvodai– iskolai visszaemlékezései arra csábíthatják az olvasót, hogy sokszor leemelje a polcról a könyvet, és egy kényelmes fotelban lapozgassa azt.
 
A kiadvány elolvasása után, az információk birtokában remélhetőleg mindenki könnyebben tájékozódik majd, és pontosan el tudja dönteni, hogy a változatos, színes szolgáltatások közül melyiket szeretné választani magának vagy gyermekének.
 
G. Z.