Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Önkormányzati szövetség a társasházakkal

Idén járnak le az ötvenlakásosnál nagyobb társasházakkal elsőként megkötött, öt évre szóló támogatási megállapodások. A felújítási pályázat keretében mintegy kétszázmillió forintból gazdálkodhattak a lakóközösségek. Sorozatunkban a programban részt vevő társasházakat mutatjuk be.
Évekig viselte a tanácsi rendszer örökségét a megkapó természeti környezetben álló egykori Éden társasház. A kalandos történetű, Melinda út 16. alatti épület hatvanhat évvel ezelőtt üdülőtársasháznak épült. Üzemelt panzióként, a háborúban hadi célokra használták, majd honvédségi tulajdonba került, ekkor alakították át szolgálati lakásokká a társasházi garzonokat. Ezt követően évtizedekig szinte alig történt felújítás, ami a kilencvenes évekre már jelentős állagromlást eredményezett. Különösen a homlokzati részek sínylették meg az idő múlását, a külső falfelületek nagy részéről teljesen hiányzott a vakolat. Pedig az Éden társasház megérdemelte volna a törődést, hiszen több építésztörténeti érdekességgel szolgál, például itt található az ország első lakóházba beépített panorámaliftje.
 
A korábban kerületi védettséget kapó, műemléki jelentőségű, hetvenöt albetétes épületben tíz éve intéző- és számvizsgáló bizottság működik, így a lakók közvetlenül tudják szervezni a működtetést – tájékoztatta a Hegyvidéket Turcsányi Attila. Az intézőbizottság elnöke kiemelte, hogy mindkét testület ingyen, társadalmi munkában látja el feladatát.
 
Az Éden eredetileg üdülőnek épült
Az Éden eredetileg üdülőnek épült
 
A kilencvenes évek végén kezdték el a társasház felújítását, az elmúlt évtizedben közel negyvenmillió forintot fordítottak fejlesztésekre, ami sokszor erőn felüli terhet jelentett a zömében idősek alkotta lakóközösség számára. Bár korábban is pályáztak kerületi és fővárosi támogatásra, az állagmegóváson és a veszélyelhárításon, illetve a tető rendbetételén kívül – a szükséges források hiányában – nem tudtak nagyobb munkákba kezdeni. Az igazi áttörést a szövetségi szerződés megkötése jelentette, hiszen ennek köszönhetően lehetett öt évre előre gondolkodni.
 
Az épület tatarozása az utcai front újravakolásával kezdődött, ezt követte az északi, majd az udvari homlokzat rekonstrukciója, ami együtt járt az erkélyek felújításával. Szintén a szövetségi szerződés keretében építették ki a kaputelefon-hálózatot, kifestették a folyosókat, valamint újakra cserélték a lépcsőház ablakait.
 
Az első lakóházi panorámalift
Az első lakóházi panorámalift
 
Frank Rudolfné, az intézőbizottság gazdasági vezetője elmondta, hogy az épület egészét érintő felújításokra az elmúlt öt évben közel harmincmillió forintot költöttek, ebből kilencmillió a szövetségi szerződés keretében a hegyvidéki önkormányzattól érkezett. Négymillió forinthoz jutottak fővárosi pályázatokból, míg a fennmaradó huszonkétmilliót rendkívüli befi zetések formájában a társasház vállalta magára.
 
(m.)