Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ötven városmajori család a Csattogóvölgyben

Egy kisebb falura való városmajori család apraja-nagyja vett részt az ötödik verőcei plébániai táborban. A Városmajori Katolikus Egyesület által szervezett találkozó programjai az idén az egyház által meghirdetett Szent Pál-évhez kapcsolódtak.
Az ötödik plébániai családos tábor iránti érdeklődés felülmúlta a szervezők várakozásait: minden eddiginél többen, mintegy kétszázötvenen jelentek meg az ötnapos találkozón Verőcén, a Csattogóvölgyben. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszott, hogy a korábbi táborok sikerén felbuzdulva a városmajori családos kismisére járók közül jó néhányan felismerték az aktív közösségszervezés szükségességét, s a közösségi munka és élet szervezeti keretét is megteremtették, amikor tavasszal ünnepélyes közgyűlésen plébániai egyesületté bővítették ki az 1990 óta működő Városmajori Katolikus Ifjúsági Egyesületet (VáKE).
 
Az immáron az egyesület keretében megerősödő kezdeményezések találkozhattak a formálódó közösségi igénnyel, ugyanis tizennyolc olyan család is jelentkezett a táborba, amely korábban még nem vett részt ezen a programon. Emellett, a korábbi tapasztalatokat cáfolva és a szervezők nem kis meglepetésére, már februárban mindenki leadta a jelentkezését, és az előleget is befizette.
 
16_Page_02_Image_0003
 
A tábor egyik szervezőjétől, Kövesdy Tamástól megtudtuk: az idei programok az egyház által meghirdetett Szent Pál-évhez kapcsolódtak. A résztvevőket hét-hét családból álló kisebb csoportokba sorolták, amelyeket Szent Pál által alapított közösségek után neveztek el. A táborindító akadályverseny állomásainak játékos és elgondolkodtató feladatai is az ő életének, gondolatainak felidézését segítették.
 
Délelőttönként a kisebb gyerekek számára a VáKE Ifjúsági Tagozatának tagjai szerveztek kézműves-foglalkozásokat, csoportos játékokat. A tavalyihoz hasonló nagy sikert arattak a táncházas muzsikusok, nemcsak a szülőket és csemetéiket alaposan megmozgató zenéjükkel, de a sárkányt nevetségessé tévő Tóbiás furfangos és szövevényes meséjével is. A kamaszok felhőtlen örömüket lelték a Gelley Farkas által szervezett programokban, például az egyik kirándulásban, amely ugyan menet közben mintegy 40 kilométeres „túlélőtúrává” alakult át, sokakban még így is maradt felesleges energia utána – ezt az éjszakai akadályversenyen vezethették le, sikerrel.
 
16_Page_02_Image_0004
 
Érdekes előadással várta a felnőtteket Kotschy Beáta egyetemi docens. Az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájának oktatója, az egyesület tiszteletbeli tagja a gyermeknevelés és a kereszténység gyakorlati összefüggései, illetve bizonyos rossz beidegződések tudatosítása kapcsán minden résztvevőt elgondolkodtatott. Sokan régi ismerősként üdvözölték Blankenstein Miklós atyát, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatóját, aki beszédében kiemelte: a közösségi élet alapja a Megváltót megvalló, közösségben megélt személyes hit.
 
A felnőttek lelki és szellemi töltekezését szolgálta Harmai Gábor, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára, esztergom-belvárosi plébános előadása Szent Pál tanításáról. Gryllus Dániel és zenésztársai muzsikája is különleges élményt nyújtott, ők egyik este Szent Pál leveleiből írt vers-énekeket adtak elő. Az ötödik plébániai családos tábor a hegyvidéki önkormányzat és a Városmajori Márton Áron Alapítvány támogatásával valósult meg.
 
z.