Pedagógusokat jutalmaztak

Az elmúlt tanévben kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusokat köszöntötték a Hunniareg Budai Módszertani Központ harmadik tanévzáró gáláján.
A mára szinte teljesen elfeledett pedagógusnap hagyományait igyekszik feleleveníteni a tanévzáró gála – emelte ki a művelődési központ kupolatermében Gilicze Zoltán, a Budai Módszertani Központ helyettes vezetője, hozzátéve: ilyenkor egy délután erejéig közös asztalhoz ülnek a kerületi oktatási intézményekben dolgozó nevelők, ami mindenki számára hasznos lehet.
 
A tanári hivatás társadalomformáló szerepét hangsúlyozta Lovas Pál alpolgármester. Mint mondta, a család után a pedagógusok töltik a legtöbb időt a gyerekekkel, nagyrészt rajtuk múlik, milyen felnőttekké válnak a fiatalok. Vajon mi késztet valakit arra, hogy manapság tanár maradjon? – tette fel a kérdést az alpolgármester. Hiszen a pedagógusnak öntörvényű, egyre nehezebben kezelhető gyerekekkel kell naponta foglalkoznia. A választ Lovas szerint az angolkisasszo nyoknál hetven évig tanító Teréz nővér példájában, az elhivatottságban és a szeretet erejében kell keresni. Teréz nővér néhány évvel ezelőtt megírta a hegyvidéki Angolkisasszonyok templomának történetét, majd nemrég, 99 éves korában megjelent az a kötet, amelyben az egykori tanítványok emlékeznek rá és az iskolára megható szeretettel. Ez a tanítványok felől áradó tisztelet jelenti a tanári hivatás legszebb elismerését, azt az okot, amiért valaki e pályát választja – emelte ki az alpolgármester.
 
A kerületi iskolák tanulóinak ünnepi műsora után Szontagh Kinga, a Budai Módszertani Központ vezetője értékelte az elmúlt tanévet. Kiemelkedő siker, hogy az országos matematikai és szövegértés-kompetenciamérésben a hatodikosok és nyolcadikosok között mindkét vizsgálatban a hegyvidéki gyerekek bizonyultaka legjobbnak. A már megszokott és évek óta sikeres programok mellett az idén először – a „Tiszta Hegyvidékért” környezetvédelmi nap alkalmából – két előzetesen kisorsolt kerületi oktatási intézmény számára virágokat és zöld növényeket vásárolt a módszertani központ. A növénytelepítést a tervek szerint jövőre más iskolákban, illetve óvodákban folytatják.
 
(mm.)