Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A politikusok ne csak az elveikből éljenek!

Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének vezetője és Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere, országgyűlési képviselő volt a nyári szünet utáni első Hegyvidéki Esték vendége. A házigazdák, Váczi János és Rákay Philip számos aktuális politikai kérdésben kikérték a filozófuspolitológus és a politikus véleményét.
„Minden választás fontos, sorsdöntő. Újszerűvé az teszi a következő országgyűlési választást, hogy mára az emberek sokkal óvatosabbak lettek: szeretnék látni, mi a tartalma annak a politikának, amivel valaki választást akar nyerni” – mondta Lánczi András arra a kérdésre, hogy miben lehet más a jövő tavaszi szavazás az eddigiekhez képest. A professzor szerint a megalakuló új kormánynak ki kell használnia a kínálkozó lélektani pillanatot, amelyben új pályára lehet állítani Magyarországot. Lánczi úgy látja, az eddigi politika arról szólt, hogyan védhető meg szavakban egy ideológia; az emberek azonban azt várják, hogy a politikusok a célokról és az ehhez szükséges eszközökről beszéljenek. Azaz: a politikusok intézzék az ügyeket, és ne csak az elveikből éljenek.
 
Lázár János ehhez a gondolatmenethez csatalakozva elmondta: 2010 tavaszán nem ideologikus választások lesznek, az emberek annak adják majd a voksukat, akitől a jobb közbiztonság, egészségügy, oktatás megteremtését remélik. A Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnökeként is dolgozó politikus szerint ma az egyik legsúlyosabb probléma, hogy az állam nem tudja garantálni az emberek védelmét. Bár a rendőrség összlétszáma nem mondható alacsonynak (Magyarországon 41 ezer rendőr dolgozik, szemben például Ausztriával, ahol csak 28 ezer), alapvető gond, hogy az állományból mindössze 10-12 ezren teljesítenek szolgálatot az utcákon – sok olyan vidéki település van, ahol szinte egyáltalán nem lehet látni rendőrt.
 
Lázár János és Lánczi András volt a két vendég
Lázár János és Lánczi András volt a két vendég
 
Vajon több pénzzel megoldhatók lennének az ország problémái? – hangzott a műsorvezetői kérdés. Lánczi András erre úgy reagált: sosem lesz mindenre elegendő pénz, így hát a következő kormánynak ki kell majd jelölnie egy-egy súlyos problémát, és azok megoldására kell koncentrálnia a forrásokat. Az egyetemi tanár mindehhez hozzátette, hogy Magyarországon magasak az adók, ennek ellenére alacsony a közszolgáltatások színvonala, ami azzal magyarázható, hogy a közpénzek jó része magánbizniszekben tűnik el.
 
Hódmezővásárhely polgármestere sarkosabban fogalmazott: „nem a világgazdasági válság miatt nincsen pénz, hanem azért, mert ellopják”. Szerinte rendszerek épültek fel a lopásra, azaz ahol pénzosztás van, ott az intézményesített lopás is megjelenik. Eurómilliárdok hiányoznak a közös kasszából, amivel el kell számoltatni a felelősöket; a választásokat követően nem szabad újból egy kézlegyintéssel továbbsiklani a probléma felett, úgy, ahogy például a rendszerváltás után is történt.
 
Lázár János a kialakult helyzetért felelőssé tette a multicégeket is, amelyek horribilis pénzeket visznek ki Magyarországról. Szerinte meg kellene vizsgálni egyebek mellett azt, miért szinte csak külföldi kivitelezők végzik az uniós támogatással megvalósuló hazai nagyberuházásokat.
 
z.