Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Príma bolt nyílt a Lóitatónál

Újból működik élelmiszerbolt a Lóitató térnél: a régi, lebontott dobozépület helyén korszerű szolgáltatóház nyílt, amelynek földszintjén, ahogy a korábbi években, ismét CBA üzemel. Pontosabban CBA Príma, amely a legmagasabb színvonalat képviseli az üzletlánc egységei között.

Óriási tömeg gyűlt össze az Istenhegyi út és a Nógrádi utca sarkán felépült üzletház előtt december 10-én 10 órára: a sorban állók arra vártak, hogy elsőként vásárolhassanak a CBA Príma-lánc legújabb üzletében, amely rendkívüli akciókkal készült a nyitás alkalmából. Úgy tűnik, megérte várakozni, hiszen a legtöbben tömött szatyrokkal hagyták el a boltot – különösen a frissáruk fogytak jól, amelyekhez meglepően kedvező áron lehetett hozzájutni. Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a nyitási kedvezmények december végéig tartanak, de ezt követően is várhatók akciók – a CBA és CBA Príma-lánc akciós termékei itt is megjelennek majd.

Az Istenhegyi út mentén most átadott új kereskedelmi épületben nem kizárólag élelmiszerbolt kapott helyet, csak a földszintet foglalja el a CBA eladótere. Az emeleten virágbolt és gyógyszertár található, de nyílik mellettük hamarosan egy bankfi ók is. A föld alatt két szint épült – a legalsó raktérként, míg a –1. szint mélygarázsként funkcionál.

Baldauf László, a CBA elnöke és Pokorni Zoltán polgármester
Baldauf László, a CBA elnöke és Pokorni Zoltán polgármester

„Többévnyi előkészítés után példás gyorsasággal készült el a Ferencz István Kossuth-díjas építész és kollégái által megálmodott, nagyon színvonalas épület” – mondta el lapunknak a kerület polgármestere az üzletház ünnepélyes megnyitóján. Pokorni Zoltán kiemelte: az önkormányzat támogatta a CBA ötletét, hogy egy többfunkciós épület jöjjön létre, amely egyfajta kisvárosi alközpontként tud működni, szeretnék ugyanis, ha az emberek a lakóhelyükhöz közel intézhetnék a mindennapi bevásárlást, és nem kellene emiatt a városszéli „konténerekbe”, központokba járniuk. „A kiskereskedelmet helyben kell támogatni” – hangsúlyozta a polgármester.

A Nógrádi utca 39. alatt korábban is állt egy földszintes élelmiszerbolt, amely egykor ÁFÉSZként, majd a CBA „színeiben” üzemelt – a csúnya, környezetébe egyáltalán nem illő, pirosra festett betondoboz azonban megérett a bontásra. A bolt üzemeltetője már évekkel ezelőtt tervbe vette, hogy eltünteti az elavult épületet, és egy teljesen új, a környék arculatába illeszkedő, színvonalas szolgáltatóházat épít a helyén. A beruházó Vörösvár Invest Kft. és az önkormányzat között hosszas egyeztetési folyamat kezdődött – ennek eredményeképpen született meg egy komplex, a bolt környezetét is megújító terv.

A neves tervezők – Ferencz István, Ferencz Marcel és Détári György – által megálmodott, körcikk alaprajzú épület mindössze hat hónap alatt készült el. Az alap kialakítása során mintegy 12 ezer köbméter, azaz 670 teherautónyi földet szállítottak el, míg az épület szerkezetébe kétezer köbméter betont és kétszáz tonna betonacélt építettek be. Az épület tehát nem kicsi, mégis, a könnyed, ívelt tömeg szépen belesimul környezetébe.

Minden pultnál sokan álltak sorban
Minden pultnál sokan álltak sorban

A homlokzat a Hegyvidék őszi, sárguló lombszíneit idézi – a világos, vakolt felületek, illetve az antracitszürke „trespa” (műgyantatöltésű farostlemez) borítás kontrasztjátéka kiemeli az épület mozgalmasságát. A terasz magasságában egy lovat ábrázoló homlokzatplasztika is készült, utalva a hely szellemére: egykor ezen a helyen itatták meg a Sváb-hegyre tartó, a hegymenetben alaposan elfáradó jószágokat.

Az építtető saját költségén tette rendbe a ház előtt található, Lóitató néven ismert kis teret. A Lóitató-kutat restaurálták, és a zöldterületet is újjávarázsolták körülötte – facsemetéket, bokrokat ültetnek, a gyalogosútvonalakat pedig térkővel burkolták. Az Istenhegyi útról lefelé tartó autósok biztonsága érdekében, feltűnő vizuális elemként, egy kis, füves dombot építettek a Nógrádi utca régi torkolatába, itt ugyanis a felújítás előtt nehezen észrevehető, beton terelőelemek akadályozták a behajtást.

z.