Radóék zöldövezete

Radó Péterné, Erzsébet nyolcgyermekes családanya, húsz éve él a kerületben. Pécsről származtak el a férjével együtt. Magasan, a Hóvirág út tetején, az új körforgalomnál laknak.

Egy nő lelkülete sugárzik az otthonából. Radóéknál ez többszörösen meglátszik. Kora este, ahogy a lakásba lépek, minden zugból a megtestesült nyugalom árad. Idős édesanyja – akit Erzsébet naponta hoz el otthonából, és visz vissza éjszakára – békés mosollyal üldögél a nagy ebédlőasztalnál, nyolc gyermekéből egyetlen fia, Gellért a számítógéppel végezhető csodák egyikével foglalatoskodik. Ahogy szétnézek, úgy érzem: itt mindennek megvan a biztos helye. Amint Radnóti írta: „biztos, mint a zsoltár”. A belső szobában leülünk a szalongarnitúra süppedő foteljába, és jegyzetelni kezdek.

2009_24_Page_11_Image_0003

A lányok közül Ági érkezett először, 1981-ben, már férjnél van, dietetikus. Cecília 1984-ben született, gimnáziumi tanár. Ő két éve asszony, májusra várja az első gyermekét. Harmadiknak jött a „teremtés koronája”, Gellért, aki a műegyetemre jár. Katalin 1988-ban érkezett, és ma a váci Apor Vilmos Főiskolán tanul. Eszter a Kiss János altábornagy utcai tanítóképzőben végzi tanulmányait. Mónika következik, ő azon kevesek közül való, aki nyert a rendszerváltozásból: a visszatért angolkisasszonyokhoz jár a Váci utcába. Zsófi , a hetedik, szeptemberben kezdte a középiskolát a Szent Angéla Gimnáziumban. Klári pedig a kerületi katolikus iskola növendéke.

Hirtelenjében csak azt kérdezhetem: hogyan győzte?
– Szerető beosztással… De beszéljünk a szentestéről! Az idén tizenegyen ünneplünk, másnap pedig jönnek ebédre a házas gyerekek is, akkor leszünk együtt mindannyian.

Felnőtt gyermekei is vannak; változatlanul együtt várják a karácsonyt?
– Egész adventben Jézus születésére készülünk, többnyire együtt. Minden este összeülünk, imádkozunk, énekelünk, reggelente elmegyünk a rorátéra.

Erzsébet szépreményű bölcsésznek indult lány korában, történelem–könyvtár szakon. Ám a gyerekek érkezése erősen meghatározta életútját. – Egyke voltam – magyarázza –, mindig nagy családra vágytam. Inkább négy, mint kettő gyermek, mondtam édesanyámnak, aki elfogadta ezt. Édesapám nagyon örült a gyerekek sorának. Éppen az ötödiket vártam, amikor meghalt.

Hogy zajlik az ünneplés?
– A gyermekeim apró koruktól tudják, hogy a kívánságokat az angyaloknak kell címezni, de a Jézuska küldi el. Később, ahogy nőttek, megértették: a lehetőség a vásárlásra isteni ajándék. Minimális zsebpénzük van, a nagyoknak meg ösztöndíjuk. Ötletesek, ügyesek. Eszter talán a leginkább, ékszereket kreál, asztali mappát, iratpapucsot. Az ajándék lényege a szeretet, az odafigyelés. Mindig jellemzi az ajándékozót, amit ad, és jellemző az ajándékozottra, amit kap. Ugyanakkor sokszor megesik, hogy valamit augusztusban meglátok, éppen a legjobbnak találom, és megveszem karácsonyra: egy jó könyvet vagy CD-t.

Biztosan vannak emlékezetes karácsonyaik!
– Egyszer, háromnégy évvel ezelőtt mindenkit kedvünkre megajándékozhattunk. Akkor, egyetlen alkalommal megtehettük ezt. A férjem olyan munkához jutott, hogy nem kellett annyira beosztással élnünk, mindnyájunk örömére választhattunk meglepetést. Eldöntöttük, hogy mindenki egy nagyobb ajándékot kap, de az legyen vágyott, szép, ne pedig szükséges dolog.

2009_24_Page_11_Image_0004

Ön mit kapott?
– Egy üveg nagyon finom parfümöt – válaszolja elmosolyodva. – De vannak még más emlékezetes történetek! Annak idején a pécsi székesegyházi kórusban ismerkedtem meg a férjemmel. Az eljegyzésünket 1978 karácsonyán tartottuk. A gyűrűink a fán függtek, oda hozta a kis Jézus. Mindkettőnk családja ott volt. A huszonötödik házassági évfordulónk estéjén gyermekeink összerakták a pénzüket, majd befizettek kettőnket egy hétre Németországba. Ez volt a legnagyobb ajándék. Cecília lányom november nyolcadikán született, Zsófi január tizenkettedikén, így folyamatosan ünnepelünk, novembertől az új év elejéig. Egyszer megkérdeztük Mónikát, mi lenne a szíve vágya a születésnapjára. Semmi más, mint egy nagy guriga trappista sajt, válaszolta, de az csak az övé legyen… Huszonnegyedike délutánján valamennyien részt veszünk a pásztorjátékon a templomban. Aztán a gyermekeink „nagy kerülőt tesznek”, nehogy korán hazaérkezzenek. Meg kell ám számolniuk a környékbeli kerti fenyőket! Megmászatom velük a fél hegyoldalt. Rövid az a pásztorjáték, de a mise is… Közben ebben a szobánkban kialakul a decemberi zöldövezet, az ajándékok a fa alá „rejtőzködnek”, születési sorrendben elhelyezkedve. Ők hazaérkeznek, átfagyva, kipirultan. Megszólal a csengő. Beözönlünk a fához, énekelünk, nem keveset, majd’ minden karácsonyi éneket, amit csak tudunk, és olykor zenélünk. Minden gyerekünk játszik valamilyen hangszeren. A fa mindig piros és arany színekben pompázik. Az utóbbi időben rendszerint olyan ajándékokat találtunk ki egymásnak, ami amúgy nehezen jönne össze. Közösen veszünk egyikünknekmásikunknak jegyet egy különlegesen érdekes hangversenyre, belépőt egy nagyobb kiállításra. Örülünk egymásnak – ez az igazi karácsony.

Járay Mari