Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Sellők a Moszkva téren

Az egyik októberi napon fürdőruhába öltözött fiatalok és partra vetett sellők lepték el a Moszkva teret. Nem egy mese kezdete ez: a különös rendezvényen a 350.org és a Messzelátó Egyesület az éghajlatváltozás veszélyeire hívta fel a figyelmet, és ehhez egy óriási, felfújt földgömböt is bevetettek.

Varga Judit, a Messzelátó Egyesület elnöke elmondta, hogy a sellőnek öltözött lányok azokhoz a klímamenekültekhez tartoznak, akik a hőmérséklet megemelkedése miatt kénytelenek voltak elhagyni az elsavasodott tengereket. Mint kiemelte, a demonstrációval arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy bolygónk jelentős éghajlatváltozáson esik át, és tudatos környezetvédelemre van szükség, hogy megmenthessük lakhelyünket.

A program néhány nappal később – az Éghajlatvédelmi Világnap alkalmából – a Széchenyi fürdőben folytatódott, ahol a Klímafürdő elnevezésű rendezvényen az otthonukat elveszített hableányokat képletesen örökbe fogadhatták az érdeklődők.

(M.)