Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

SOTE-bronzérem röplabdában

Gálffy Andrea testnevelő tanár irányításával az országos elődöntőig menetelt a Semmelweis gyakorlóiskola röplabdacsapata, s ott az előkelő harmadik helyet szerezte meg. Beérni látszik tehát a négy esztendővel ezelőtt elkezdett munka, hiszen tavasszal sokáig nem találtak legyőzőre a negyedik korcsoportos, hetedik és nyolcadik osztályos fiúk. Az első helyen végeztek a kerületi diákolimpián, majd a Budapest-bajnokság megnyerésével egyetlen kerületi csapatként bejutottak az országos elődöntőbe.
 
2009_14_16_02
Az igazolt játékosok között is megállták a helyüket
 
A harmadik hely elérése igazi bravúrnak számít, hiszen az ellenfelek igazolt utánpótlás-játékosokkal vettek részt a mérkőzéseken, míg a SOTE-sok között nem volt egyetlen „profi” röplabdás sem, a gyerekek inkább más sportágakban (tenisz, kajak-kenu, kosárlabda, amerikai foci) jeleskednek. Számukra a röplabda hobbi, a sűrű egyesületi programok ellenére a heti kétszer másfél órás sportköri foglalkozás mellett kéthetente külön edzésekkel készültek a versenyekre.
 
A sikereken felbuzdulva az iskolában még nagyobb hangsúlyt kap az utánpótlás-nevelés a jövőben, hiszen heti kétszer egy sportköri óra keretében már harmadikban megkezdődik a röplabdaoktatás. „Zsenge” koruk ellenére a kicsik már a következő tanévben minibajnokságokban tehetik próbára ügyességüket. Biztató, hogy az utánpótláskeret fele leány tanuló, akik a röplabda mellett a ritmikusgimnasztikasportkörnek is aktív tagjai.
 
(em.)