Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Sportpillanatok fekete-fehérben

Azok a 60-as, 70-es évek címmel nyílt meg Almási László fotóriporter tárlata a Barabás Villában. A gazdag életműből összeállított válogatás nem pusztán az alkotó munkásságából ad ízelítőt, de betekintést enged egy ma már talán a nosztalgia ködébe vesző korszakba is.
Hogy rangos eseménynek adott otthont a Barabás Villa, jelezte: a megnyitóra többen is eljöttek Almási László híres kollégái közül. Baricz Katalin, Keleti Éva, Korniss Péter és Tóth József, alias Füles mester mellett a legendás sportriporter, Szepesi György is tiszteletét tette. Nem volt véletlen a nagy érdeklődés, hiszen az egyebek mellett Ezüstgerely-díjakkal, valamint a Magyar Népköztársaság sportérdemérem arany fokozatával elismert fotóriporter meglehetősen ritkán jelentkezik önálló tárlattal. Pedig páratlan archívumában több olyan kincset érő alkotás található, amelyet a németországi aukciós házak napjainkban is komoly összegekért kínálnak.
 
sport1
Madárjóslat
 
Almási László, bár az érdeklődés már megvolt benne, nem fotósként kezdte. Amint egy korábbi visszaemlékezésében mesélte, az érettségi megszerzését követően vetőmagvizsgálóként, áruellenőrként, kalkulátorként, valamint hivatásos katonaként tevékenykedett. 1954-ben barátja, Híres Tibor kérte meg, hogy segítsen neki lámpát tartani a színházi fényképezéseknél. Első riportjai a Művelt Nép, a Nők Lapja, valamint az Ez a Divat oldalain jelentek meg.
 
sport2
Futbalett
 
Aztán 1957 áprilisában Hemző Károly invitálására a Képes Sporthoz szegődött. Eleinte csak laborált, kisebb mérkőzésekről tudósított, kiváló felvételeivel azonban hamar felhívta magára a figyelmet. Első külföldi versenye az 1963-as, prágai asztalitenisz-világbajnokság volt. Pályafutása során tizenkét európai és két tengerentúli országban fordult meg. Három olimpiát, a münchenit, a montrealit és a szarajevóit örökítette meg objektívjén keresztül. Harminchat esztendőt töltött a Képes Sportnál, ahol a fotóriporteri munka mellett sokáig rovatvezetői feladatokat is ellátott.
 
Mostani kiállítása, ahogy méltatásában Szarka Klára fotográfiai szakíró is utalt rá, különleges érzéseket kelthet a szemlélőben. Egyfelől a nosztalgiáét, hiszen felvételein olyan kiválóságok tűnnek fel, mint Albert Flórián, Papp László, Magyar Zoltán és Klampár Tibor, másrészről pedig a csodálatét, mivel annak a kornak a technikájával nem volt könnyű feladat a sportfotózás.
 
sport3
Vízi rémület
 
Almási László stílusával iskolát teremtett. Művein jelen van öröm, bánat, humor, filozofikus gondolat egyaránt. Szarka Klára kijelentette: „Ezeket a képeket tanulmányozni kell, nekem például még évtizedek múltával is tudnak meglepetéssel szolgálni. A sportfotót is meg kell alkotni, amihez sok türelemre, odaadásra, figyelemre, előzetes felkészülésre, állóképességre, s persze nem utolsósorban tehetségre van szükség. Mindenkit óva intek tehát attól, hogy e tárlaton csak a nosztalgiát keresse.”
 
Janzsó Tamás
 
A kiállítás a Barabás Villa galériájában és kerti tárlóiban látható május 18-ig, hétfőtől péntekig 9–18, szombaton 10–14 óráig. Cím: XII., Városmajor utca 44.