Sportünnep a diákolimpián

Három sportágban mérhették össze tudásukat a hegyvidéki általános iskolák tanulói a kerületi diákolimpia legutóbbi versenynapján: ezúttal a floorball, a foci és az úszás kapta a főszerepet a Sportmax2-ben. A versenyeket követően sportbemutatók és meglepetéskoncert várta a gyerekeket.
A Hegyvidéki Napok keretében megtartott bajnokságokon ezúttal az alsós korcsoportok mérkőzhettek meg egymással a hegyvidéki Sportmaxban. Floorballban párhuzamosan zajlottak a mérkőzések, az első pályán a Virányosi iskolának köszönhetően lánycsapatot is felvonultató III. korcsoportosok, a második pályán a IV. korcsoportos gyerekek küzdöttek a bajnoki címért. Közben a szabadtéri műfüves pályán a második korcsoportos fiúk focibajnokságának helyosztóin izgulhatott az elsősorban szülőkből és barátokból álló szépszámú közönség.
 
Teljesen megtöltötték a drukkerek a Sportmax uszodáját, ahol a legkisebbek három úszásnemben, gyors-, hát- és mellúszásban, valamint csapatváltóban mérték össze tudásukat. Külön versenyeztek a fiúk és a lányok, az előfutamokból a legjobb nyolc időeredményt elérő úszó jutott a döntőkbe. Az egyéni futamokat követően került sor a nap leglátványosabb versenyszámára. Az öt-öt fiúval és lánnyal felálló iskolai vegyes váltók tetszőleges úszásnemben teljesíthették a huszonöt méteres távot.
 
sportunnep
 
A versenyek után a Semmelweis Egyetem gyakorlóiskolájának alsós növendékei látványos ritmikusgimnasztika programmal szórakoztatták a közönséget, majd a Phoenix Fireball SE. floorballosai játszottak bemutató mérkőzést.
 
Az ünnepélyes eredményhirdetésen a szokásokhoz híven a bajnokságok dobogós helyezettjei érmeket, az első hat versenyző, illetve csapat csokoládét kapott. A díjakat Pokorni Zoltán polgármester (képünkön), Fonti Krisztina önkormányzati képviselő és Nagy Tímea vívónő, a kerület díszpolgára adta át a gyerekeknek, akik az eredményhirdetést követően a megasztáros Nkuya Sonia meglepetéskoncertjét élvezhették végig.
 
Bár a diákolimpia küzdelmei ezzel befejeződtek, a műfüves pályán tovább pattogott a labda. A Hegyvidéki Napok meghívásos labdarúgótornáján a budapesti önkormányzatok hatfős csapatai léptek pályára.
 
(mm.)