Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Százszorszépek

A Jókai iskola kézműves-foglalkozásain évről évre sok száz alkotás születik – ezekből válogat az a kiállítás, amely Százszorszépek címmel nyílt meg a Jókai Klubban. Az időszaki tárlat címe – mint Hellnerné Nádor Ildikó, az iskola igazgatója megnyitóbeszédében fogalmazott – az ötletek, technikák és az alkotó egyéniségek sokszínűségére utal, valamint arra, hogy a gyerekek művei szebbé varázsolják a Vízkereszt utáni, zord és borongós napokat.

százszorszépek

A Jókai Klub kiállítótermében főként olyan rajzok, festmények – embereket, tárgyakat, tájakat ábrázoló kompozíciók – kaptak helyet, amelyek rajzórákon, illetve Mester Ilona napközis foglalkozásain készültek. De megcsodálható jó pár gyönyörű színes kerámia, illetve néhány ragyogó gyöngy ékszer is – előbbiek az Udvardy Emese művésztanár által vezetett kerámiaműhelyben, míg utóbbiak Császár Babett tanárnő gyöngyfűző szakkörében születtek.

z.