A szeretet ünnepe a nagycsaládokban

Tudjuk jól, hogy akik valóban a jövőt építik, azok gyerekeket nevelnek, olykor nem is keveset. Megkérdeztünk néhány hegyvidéki sokgyermekes családot, milyen náluk a karácsony. Kiderült, hogy még inkább együtt tartja őket a legértékesebb ajándék, ami pénzben nem mérhető: a szeretet. És ebből bőven jut másoknak is. Példájukat fogadják szívükbe!

Dr. Várallyayné Andrejszki Kati, a Népművészet Ifjú Mestere hét gyermek édesanyja. Mint az orgonasípok: Réka művészettörténész, Csanád orvos, György villamosmérnök és a Malibu együttesben zenél… – …Katus lányom nemrég diplomázott az ELTE magyar szakán, rendszeresen fellép a Jókai Klubban a Jazzation nevű a cappella együttessel – folytatja az édesanya a „létszámellenőrzést”. – A közelmúltban szerepeltek a Lánchíd Rádióban, és az idén már a kerületi adventi vásárban is énekeltek. Nyolc év szünet után megszületett Petra lányom, aki csodálatosan hegedül, éppen a Central-European Youth Orchestra őszi turnéján vesz részt. Aztán Benedek fiam következett, aki jelenleg a Szent Margit Gimnázium tanulója, és gitározik. Végül Nóra, aki a Szent Imre Gimnázium hatodik osztályába jár. Ő is gitározik.

2009_24_Page_10_Image_0011

Milyen önöknél a szenteste?
– Valamennyi karácsonyesténk gyönyörű! Ha visszagondolok, ezernyi emlék jut eszembe, egy a közös bennük: az adás. Hívő katolikusok vagyunk, nekünk a karácsony a legnagyobb misztérium. A Mennyei Atya szeretetből elküldte Szent Fiát. A szeretetnek ezt a fokát kell magunkévá tennünk, tovább kell sugároznunk nekünk is embertársaink felé. Mire az ünnephez elérkezünk, bennünk is megszületik a kis Jézus, a szeretet megtestesül. Nagycsaládban születtem, nyolcan vagyunk testvérek, szüleimnek jelenleg harminckét unokája és tizenegy dédunokája van.

Mindig itt éltek?
– Majdnem. Harminc éve lakunk az Orbánhegy oldalában, ’79-ben költöztünk ebbe a társasházba két gyermekünkkel… A többi öt már itt látta meg a napvilágot. Újpestről jöttünk ide, ahol a gyermekkoromat töltöttem. Nem lehet elfelejteni a karácsonyi pásztorjátékokat, amelyeknek szereplői voltunk, vagy a hangulatát a csikorgó hónak, amely szürkésen fénylett a rorátékra menet. Ma is bennem van az érzés, amikor a hétfői hajnali miséken – a Felső-krisztinavárosi plébánia scholájának tagjaként – ajkunkon felcsendül az ismert zsoltár: „kapuk, nyíljatok meg, táruljatok fel, örök kapuszárnyak, hadd jöjjön be a Dicsőség Királya…” Nem hagynék ki egyetlen rorátét sem!

Mikor veszi kezdetét a készülődés?
– Az adventtel. Először is listát készítünk, erre felkerülnek azok, akiket feltétlenül szeretnénk meglátogatni, időnkkel megajándékozni. Van itt egy százegy esztendős néni, akit rendszeresen látogatok, húsz évvel ezelőtt segített nekünk, akkor megígértem neki, ha szüksége lesz rá, én is a rendelkezésére állok. Ennek most már öt éve… Külön papírra kerülnek azok az emberek, akiket valami tárggyal is meglepünk. Évek óta csak az általunk készített ajándékokat adjuk, a gyerekeink is saját alkotásaikkal örvendeztetik meg egymást. A süteménytől a gyöngyig, a házilag összeválogatott képes vagy zenés DVD-kig minden készül. Szívesen festenek selymet, nemezelnek, naptárt készítenek saját festményekkel. Az Apor Vilmos térre felállítandó betlehem nagy kihívás mindannyiunk számára az idén. Utcai változatban még nem készítettünk ilyet. Kicsik, nagyok együtt alkotunk, reméljük, sikerül megállítani egy percre az embereket, hogy megszólítsuk, megajándékozzuk őket a Szent Család békét sugárzó jelenlétével. Itthon az adventi estéket az adventi koszorú égő gyertyája mellett töltjük legszívesebben. Ilyenkor énekelünk, lélekben is készülünk az ünnepre.

2009_24_Page_10_Image_0003

Soha nem marad ki senki?
– Igyekszünk mindenkire odafigyelni, de azért több ajándék készül, hogy ilyen meglepetés ne érjen minket. Szívesen megyek gyermekeim osztályába kézműves-foglalkozást tartani. Együtt készítjük tanáraiknak a karácsonyi ajándékokat. Így ráébrednek, hogy nem a boltokat kell rohamozni az ünnepek előtt.

Az ünnepi vacsora és teríték nem haladja meg az erejét?
– Mindig előre dolgozom. A karácsonyi menüt hamar megfőzöm, majd lefagyasztom. Akkor veszem a hozzávalókat, amikor a legolcsóbbak, a halászlébe valót édesapám horgássza, a pulykasültet hidegen felszeletelve teszem az asztalra. A fenyőfát a kertben állítom fel, és huszonnegyedikén délután díszítem. Az idei szentestén csak Gyuri fiamék hiányoznak majd, érkezik a harmadik gyermekük, ők már „önálló sejtként” élnek. Viszont Réka lányom, a művészettörténész hazajön Erdélyből a férjével együtt, aki festőművész. Ha jól számolom, tizenegyen várjuk majd a csengettyűszót.

Mekkora az asztaluk?
– Három méter húsz centi. Sokszor kicsinek bizonyul. Számunkra a legboldogabb karácsony előtti időszak a téli szünet kezdete… Ilyenkor lemegyünk Tihanyba, a művésztelepre, és megajándékozzuk egymást az idővel! Jókat beszélgetünk, énekelünk, hajnali misékre járunk. Menekülve egy kicsit a város zajától, a takarítástól, sütéstől, vásárlásoktól. Megáll az idő, megállítjuk! Lélekben felkészülünk a nagy napra. Huszonnegyedikén délután érkezünk haza, és énekelve várjuk az angyalok csengettyűhangját. Bevonulunk a szobába, lelkendezve köszöntjük a földre szállott Megváltót, énekkel, imával. Boldog karácsonyt kívánva egymásnak kezdetét veszi az ajándékozás. Az ünnepi vacsorát az éjféli mise követi. Az elmúlt években az Országos Onkológiai Intézet kápolnájában énekeltünk családtagjainkkal és barátainkkal.