„Szíve járását hallod az időnek”

Az idézett lemezcím az immáron országhatárainkon túl is missziót teljesítő folklórzenekar művészeti filozófiája is lehetne: ismerd és óvd a Gyimesi-hágón túl élő csángók eltűnőben lévő zenekultúráját. A Zurgó név számunkra, hegyvidékieknek, másfél évtizede a családi élet részévé vált az „öreg MOM” kupolatermében kéthetente tartott táncház révén.

Szíve járását...

A KONCERT
Az együttes fergeteges jubileumi műsorral rukkolt ki november 21-én a Csörsz utcai művelődési központ nagytermében. Másfél évtized legszebb, Moldvában gyűjtött csángó muzsikái szólaltak meg a színpadon a két eddig megjelent Zurgó-lemez és a készülőfélben lévő új album termésének anyagából. Az est sikerét a Jászság, az Alföld és a Válaszút néptáncegyüttesek moldvai dallamokra koreografált betétszámai tették teljessé, amiben nem kis szerepet játszott a Zurgótáncház népszerű tánctanára, Fülöp Attila. Szívmelengető volt hallani a közönség tetszésnyilvánítását az elhangzott és bemutatott darabok után, hiszen az ember lassan már hozzászokik, hogy a számok közbeni taps, a nézőtéri ováció csak jazz- vagy könnyűzenei bemutatók „kiváltsága”.

Szíve járását...

Aki idáig azt gondolta, az együttes tagjai csupán kitűnő zenészek, az most megtudhatta, hogy alapító-vezetőjük, Nagy Bercel a furulyázás mellett lebilincselő konferanszié, mesemondó és előénekes, s mindemellett humora is van. Az is kiderült, hogy Navratil Andrea nemcsak énekelni, de táncolni is tud, s egyiket sem akárhogyan! Draskóczy Lídiát „rajtakaptuk”, hogy hegedűjével nem csupán a banda ízét, zamatát adja, de vonójával képes csángó tájszólásban (vissza)beszélni! Sófalvi Kiss Csaba méltó fúvóstársa Nagy Bercelnek; amikor kettejüké a „szó”, úgy tűnik, hangszeres párbajra invitálja a „főnököt”, legyen az furulya, kaval vagy tilinkó. S ez jó, mert frissé, élvezetessé teszi az előadást.

Természetesen nem lenne életés korhű a Zurgó zenéje a ritmuskíséret nélkül. Demeter László kobozjátéka az együttes vérárama (amely nélkül nem hangozna csángóul a csángó), míg Sebestyén Rita nagydobja a lüktetést biztosító szívverés. És ez nem minden. Az ünnepi koncerten megjelenteknek szerencséjük volt találkozni a zenekar előző, állandó dobosával, a csángó születésű Benke Félix Ágostonnal, aki napjainkban a műfaj legjobb művelőjének számít, emellett kiváló doromb-, tilinkó- és levélsípművész.

Szíve járását...

A HÁTTÉR
Imígyen szól egy csángó népdal első négy sora: „Zurgó dió, mogyoró, az a leányoknak jó / Kert tetején döglött ló, az a legényeknek jó / Szép a virág, ha fehér, csúf a leány, ha kevély / Szép a virág, ha veres, csúf, ha legény részeges…” A mondatokból sugárzó derű mosolyra fakaszt, ugyanakkor az első szó sejtést ad, miről kaphatta nevét a zenekar.

– A zurgó szó a „zörgő” melléknév mély hangrendű, moldvai változata – erősíti meg sejtésünket Nagy Bercel az épületkomplexum egyik termének meghitt sarkában, ahol „mindössze” fél tucat gyerkőc trappol fel s alá a különben zsúfolásig megtelt művelődési központban, néhány nappal a jubileumi koncert után. – Csörgedezik egy hasonló nevű patak is azon a tájon. Mindenképpen olyan nevet akartunk, amely kötődik a csángó folklórhoz, egyben kifejezi muzsikájuk merész, lobbanékony jellegét is.

Miközben beszél, figyelem az arcát, hallgatom választékos mondatait, és azon töröm a fejem, hogy a zenekarból immáron kivált Ágoston kivételével mindegyikük úgymond „városi értelmiségi”, körülbástyázva a modern kulturális élet számtalan csapdájával – akkor miért éppen a csángó? Hiszen Bercel történelem és cseh filológiatanár végzettségű, felelős közigazgatási posztot lát el, Andrea diplomás biológus, minisztériumi munkatárs, Lídia a Zeneművészeti Egyetem brácsa szakán végzett (és háromgyermekes szülőanya), Rita az ELTE iranisztikai tagozatán diplomázott, perzsa nyelvet tanít és fordít, László építészmérnök, saját vállalatát igazgatja, s végül Csaba a feljövő televíziós generáció már-már befutott műsorrendezője. Vagyis egyikük sem tűnik predesztináltnak éppen csángó népdalok gyűjtésére és előadására. Mint kiderül, a Zurgó zenészei egyéni útjaikon jutottak el a csángó népzene, irodalom felfedezéséig és megszeretéséig. Nagy Bercel a saját példáján keresztül magyarázza a „rejtélyt”.

Szíve járását...

– Óvódás voltam, amikor a szüleim elvittek a Kassák Klubba, ahol Halmos Béla és Sebő Ferenc táncházi estjein találkoztam e nagyon is eredeti muzsikával. Apám és anyám is a városi életformából nyúlt vissza a „gyökerekhez”, a népi hagyományok felé.

Bercel gyermekkori emlékei között legkedvesebbek azok a kirándulások, esti szalonnasütések, amelyek során népdalokat énekelhetett a felnőttekkel. Gimnazistakorában egy olvasótáborban találkozott Berecz Andrással, a varázslatos mesemondóval és népdalénekessel, akit attól kezdve minden évben meghívtak magukhoz koncertezni a József Attila Gimnázium önképzőkörébe. Az ő műsorában szerepeltek csángó  dalok és népmesék is. Nagy hatással volt később Bercelre Domonkos Pál Péter, akiről köztudott, hogy „ha Péter bácsi megszólal, előbb utóbb a csángók is szóba kerülnek”; míg Csángóföld képi emlékeit Csoma Gergely fotóalbuma szolgáltatta. A bűvös „csángó kör” akkor zárult számára, amikor egyetemi hallgatóként csatlakozott egy néptánccsoporthoz, és először találkozott a moldvai csángó táncokkal.

– Minden együtt volt – a dalok, a tánc és az emberi háttér. Hihetetlenül izgalmas közegbe kerültem. Vettem egy furulyát, és jelentkeztem az Óbudai Népzenei Iskola furulya tanszakára. Húszévesen túlkorosnak számítottam, de sikerült meggyőznöm őket az elszántságomról, és Balogh Sándor népzenész felügyelete alatt a többi között csángó népdalokat is tanulhattam. 1991-ben kerültem ki először Moldvába, ahol a tanárommal együtt is gyűjtöttünk. Két évvel később néhány zenésztársammal megalapítottuk a Zurgót, hogy megosszuk csángó népzenei kincsünket a nagyközönséggel. Úgy éreztük, missziót teljesítünk.

Az elmúlt tizenöt év alatt az együttes tagjai számos gyűjtést végeztek Moldvában és az anyaországba látogató csángók között. A megszólaltatáshoz kizárólag hagyományos hangszereket használnak, a szövegekben is csak azokat a szavakat változtatják meg, amelyek máskülönben „lábjegyzetet” igényelnének. 1997-ben kiadták első önálló lemezüket, Zurgó – Moldvai csángó népzene címmel, ezt követte 2004-ben a Szíve járását hallod az időnek című album. A következő évben gyűjtőként és szerkesztőként adták közre a Nincs Pusztina békerítve című csángó hagyománygyűjteményt, helybeli népművészek előadásában.

Mindemellett tucatnyi népszerű világzenei lemezen szerepelnek közreműködőként. Jelen vannak minden jelentős hazai és külföldi folklórfesztiválon, táncházat tartanak kicsiknek és felnőtteknek a „MOM”-ban. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium 2004-ben nekik ítélte a Bezerédj-díjat, míg 2006 tavaszán Bartókemlékdíjat kaptak. Éppen a jubileumi koncert előtt turnéztak Spanyolországban, ahol tíz nap alatt hét előadásuk volt. Navarra tartományban, vagyis baszk falvakban játszottak csángó népdalokat.

A CSÁNGÓK
A zenekutató moldvai útjai során nemcsak dallamokkal és szavakkal lesz gazdagabb, hanem érdekes emberekkel, barátokkal is, akik megengedik, hogy bepillantást nyerjen egy középkorból átmentett (és megőrzött) életformába, az anyaországban már-már elfeledett ősmagyar hagyományba. Jellemzően a gyűjtő csakhamar azon veszi észre magát, hogy az énekek mellett jegyzetfüzetébe kerülnek mesék, mondák, hiedelmek, alkalmi rigmusok, imádságok, guzsalyas dalok, keservesek, balladák, szentes dalok és a helyi szokások leírásai is.

– Érezni a régi vásznak illatát, hallgatni e különös nyelvezet zenéjét, találkozni és megcsodálni szavakat, melyeket az ember ismer, de úgy nem használ… Minden település beszédmódjára rá kell állni, mert minden falu nyelvi állapota más és más – meséli Nagy Bercel.

Hogy miért fontos a csángó kapcsolat? A Zurgó együttes vezetőjének erről sajátos a nézőpontja.

– Rokonokról van szó. A rokonainkat ismerni, a kapcsolatot ápolni kell. E folyamat gazdagítja életünket. Bert Hellinger családfelállítási elmélete szerint a megerősített rokoni kapcsolatok örömet, egészséget és a biztonság érzetét kölcsönzik. Hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni.

A társadalmunkban küszködő hétköznapi ember keveset, vagy inkább semmit nem tud a csángókról. A Zurgó együttes küldetésének tekinti, hogy dalaiban és szavaiban elhozza nekik is e rokonok kultúráját, üzenetét. Ez hozzájárulhat mentális énük épüléséhez is, hiszen a zenekar tagjai saját tapasztalataik alapján tudják, milyen lelki feltöltődéssel jár egy-egy moldvai út.

Szíve járását...

– Egyszer az életben az anyaország minden lakója elzarándokolhatna Csángóföldre, ahol eleink legkeletibb, zárt egységet alkotó töredéke él – mondja Nagy Bercel. – Az út Erdélyen keresztül egyben időutazás is, modern életünkből az archaikus századokba, mivel a csángó olyan néptöredék, amely nemcsak a magyar, de az európai kultúra gyökereit is megőrizte a térségen átvonuló történelmi viharok ellenére.

Mi mással köszönhetnénk meg a jubiláló zenekar tagjainak a nekünk szerzett sok örömet, mint egy kedves csángó dalocska citálásával, amelyet a moldvai Gasteniben gyűjtöttek: „Le az úton, le, le, le, / Fehér bosztán levele. / Édesem elejibe, / Édesem es fejérbe. / Fehér galamb képibe’ / Felülök ez ölibe. / Csirikolok szemibe, / Mint madárka fészkibe. / Fenn a csillag, fenn az ég, / Még eszedbe jutok én, / De már akkor késő lesz, / Mer’ a szívem másé lesz.”

S. D. Gy.