Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tempó: 30

Újabb hegyvidéki Tempo30 övezet kialakításáról született döntés. A tervek szerint a szükséges forgalomtechnikai eszközök telepítését követően, még ebben az évben megvalósul a Mártonhegyi út–Fodor utca–Istenhegyi út által határolt terület sebességcsillapítása.
A budapesti közutak forgalom-, illetve sebességcsillapítását a kerületek kérésére a főváros engedélyezi. A zónák kialakítása, a sebességcsökkentő bordák, illetve sávszűkítő padkák kiépítése a helyi önkormányzat feladata.
 
Hegyvidéken az elmúlt években a Budapestet elkerülő utak megépítésének elmaradása miatt sokszorosára nőtt az átmenő forgalom. A jellemzően az agglomerációból érkező autósok ma már nemcsak a Városmajor utcában, az Alkotás utcában vagy a Szilágyi Erzsébet fasorban araszolnak, hanem a gyorsabb haladás reményében egyre többen választják az egyébként alacsony forgalmú, iskolákkal, óvodákkal, orvosi rendelőkkel teli mellékutcákat.
 
A hegyvidéki úthálózat a „teljesítőképessége” határára került. A nyugodt életvitelhez szokott lakók egyre nehezebben viselik a megnőtt forgalmat, ráadásul az autók sokszor a biztonságosnál lényegesen gyorsabban haladnak, ami a néhol járda nélküli, szűk utcákban fokozott balesetveszélyt jelent.
 
tempo
 
Lovas Pál alpolgármester lapunknak elmondta, hogy a kerület legalább a mellékutakon szeretné a minimálisra csökkenteni az átmenő forgalmat, védve ezzel a levegő minőségét, az utak állapotát és a környék lakóinak nyugalmát. Hegyvidék önkormányzata éppen ezért minden esetben támogatja az adott körzet Tempo30 övezetbe sorolását, amennyiben az ott lakók ezt írásban kérik.
 
Ezenfelül a kerület saját hatáskörében is kezdeményezi a fővárosnál az átmenő forgalomtól leginkább szenvedő utcák sebességcsillapítását. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Tempo30-as övezetek beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, ugyanis az érintett útszakaszokon rövid időn belül jelentősen csökken az áthaladó járművek száma. Ennek szellemében született döntés az eddigi legnagyobb sebességcsökkentett zóna létrehozásáról.
 
A főváros egyetértésével hamarosan megkezdődik a forgalomlassító eszközök, valamint a Tempo30 táblák kihelyezése az Istenhegyi út–Fodor utca–Tornalja utca–Bürök utca–Denevér út–Hóvirág utca–Fodor utca–Szúnyog utca–Mártonhegyi út által határolt területen. A kivitelezés során figyelmet fordítanak arra, hogy a már jól ismert piros térkőből épített fekvőrendőrök ne tegyenek kárt a sebességkorlátozást betartó, legfeljebb harminccal haladó autókban.
 
p-p