Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az új korszak első bajnoka a BSE

Túlnőtt saját árnyékán a BSE női asztalitenisz-csapata. A városmajori együttes két fordulóval az idény vége előtt már bajnoki címet ünnepelhetett, hiszen a pontvadászat tizenhetedik fordulójában legyőzte a Tolnát, és a sikernek köszönhetően behozhatatlan előnyre tett szert a tabellán. A BSE első bajnokcsapatának tagjai (képünkön): Iszajeva Anna, Vaida Cornelia, Braun Éva és Szvitacs Alexa.
Az együttes az elmúlt években is mindig az élmezőnyhöz tartozott, de a Statisztika több évtizedes egyeduralmának nem tudott véget vetni. A Marczibányi tériek az ezt megelőző negyvenegy szezonból negyvenet megnyertek – 2007-ben a Postás volt a bajnok –, ám a többi csapat „szerencséjére” a szinte legyőzhetetlennek tartott egyesület anyagi gondokra hivatkozva egy évvel ezelőtt bejelentette: a folytatásban csak az utánpótlásra kíván összpontosítani.
 
Az első „Statisztika-mentes” idényt a BSE nyerte. Azt, hogy a kiváló klub visszalépése is szerepet játszott a csapatarany begyűjtésében, Kollár György, a tizenkettedik kerületiek edzője is elismerte.
 
– Be kell vallani, a csapatnak eddig Statisztika-fóbiája volt – mondta el lapunk kérdésére válaszolva a kiváló tréner. – Hiszen az elmúlt években sok nagy csatát vívtunk ellenük, de valahogy mindig mi maradtunk alul. Azt azért hozzá kell tennem, hogy együttesünk erre a szezonra beérett, és nagyszerű egység jellemzett minket.
 
Azonban a körülmények mit sem vonnak le a csapat érdemeiből, hiszen ebben az idényben kiegyensúlyozottan teljesített a fővárosi egylet. A bajnoki tabellát böngészve az első helyen álló együttes neve mellett mindössze egyetlen vesztett meccset találunk – a baki a Kecskemét ellen csúszott be, de Kollár szerint az a találkozó is nyerhető lett volna.
 
– Ha azt a meccset Vaida Cornelia nem hagyja ki sérülés miatt, bizton állíthatom, hogy szintén a győztes találkozóknak fenntartott rubrikába kerül. Ő ebben a bajnokságban egyetlen meccset sem veszített el, párosban is remekelt. Viszont sérülten játszott már korábban is, ezért úgy döntöttünk, pihentetjük őt, hiszen a bajnoki cím ekkor már csupán karnyújtásnyira volt.
 
az_uj
 
A Tolna elleni 7–0-ás sikernek köszönhetően a BSE két fordulóval a szezon vége előtt bajnok lett, de azt már korábban is sejteni lehetett, hogy a sokáig hibátlanul teljesítő csapat megszerzi az aranyérmet.
 
– A szezon első felében százszázalékos teljesítményt produkáltunk, és ekkor a lányok már kezdték elhinni, hogy mi végzünk az élen. Én próbáltam őket ekkor is a földön tartani, és mondtam nekik, hogy még sokat kell küzdeni a trófeáért. A játékosok ekképpen is álltak hozzá a mérkőzésekhez, rengeteget dolgoztak minden egyes sikerért; igazi, egységes csapatként játszottak, elsősorban ennek köszönhető ez a remek idény. Emellett persze némi szerencsénk is volt, hiszen a további eredmények az első fordulóktól kezdve a mi malmunkra hajtották a vizet.
 
A szakembert ezek után az együttes jövőjéről kérdeztük, hiszen a következő szezonban a bajnoki címvédés mellett az európai kupaszereplésre is lehetőség nyílik. Kollár elmondta, nagyon bízik abban, hogy a csapat együtt marad, így semmi akadálya nem lehet, hogy itthon újra a BSE legyen a legjobb.
 
Ami a nemzetközi megmérettetést illeti: a klubnak biztosan nem lesz pénze arra, hogy a BEKben induljon, és a jelenlegi állás szerint az ETTU-kupára sincs megfelelő anyagi háttér. Ám arra még van esély, hogy az ehhez szükséges pénzt előteremtsék a városmajoriak, ebben az ügyben a tréner folytat majd tárgyalásokat a közeljövőben. Bízzunk benne, hogy sikerrel jár, hiszen nemcsak a kerületnek, hanem az egész magyar asztalitenisznek szüksége lenne egy jó nemzetközi eredményt elérő klubcsapatra.
 
CSNM