Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Veszélyes fákat vágtak ki

A nyári nagy viharok kapcsán egyre többször hallunk olyan balesetekről, amikor lezuhanó vaskos ágak okoznak komoly sérüléseket, károkat. A közelmúltban néhány ilyen veszélyforrással kevesebb lett a Gesztenyés kertben.
A Novotel-Budapest Kongresszusi Központ művészbejárója, valamint a jegypénztárhoz vezető út mellett álló vadgesztenyefák immár két esztendeje nem hajtottak ki – tudtuk meg Gerstl Józseftől, az intézmény főkertészétől. A növények állapota egyre romlott, ezért a központ vezetői a kivágásukat kezdeményezték. Mivel engedélyhez kötött, igen költséges munkáról volt szó, nagy örömmel vették a Közép-budai Önkéntes Polgári Védelem, valamint a katasztrófavédelem segítségét.
 
Az akció idejére lezárták az épület előtti sétányt. A fák hatalmas méretére tekintettel a szakemberek először emelőkosárba szálltak, s onnan fűrészelték le a magasan lévő, vékonyabb ágakat. Amikor már szinte csak a törzsek álltak egy terepjáróhoz kötve, ék alakú bevágással a kívánt irányba döntötték azokat.
 
A fák belseje erősen elkorhadt (jobbra Gerstl József)
A fák belseje erősen elkorhadt (jobbra Gerstl József)
 
A földön fekvő, belülről korhadó ágakat vizsgálva hamar kiderült, komoly veszélyforrástól szabadult meg a Gesztenyés kert. Gerstl József kérdésünkre elmondta, hogy az egész park területén egyre több az idős, igen rossz állapotú fa. Még a baj bekövetkezte előtt meg kellene vizsgálni ezeket, és már most nem ártana néhány előnevelt csemetét a sorok közé ültetni.
 
Gerstl József egyébként az aknázómoly pusztítását csökkentő őszi lombgyűjtő akcióival, valamint gesztenyefa-ültetésekkel lassan tíz esztendeje próbálja javítani a park állapotát. Az idei, immár hagyományosnak számító rendezvényét november elejére tervezi.
 
Janzsó Tamás