Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Vonalrajzok a szeretetről

Simon András grafikusművész munkái számos helyről ismerősek lehetnek. Kiállításai mellett könyvek és újságok lapjain is találkozhattak már rajzaival a művészetkedvelők.
A szeretet életre hangol – ez a címe a Barabás Villában nemrég megnyílt tárlatának, amelyen Simon András népszerű, egyvonalas grafikáit, valamint aprólékosan kidolgozott műveit is megtekinthetik az érdeklődők. A képek mindegyike elgondolkodtató szimbólumrendszert használ, s egyaránt szól az emberek közötti lelki és érzelmi viszonyról, valamint a bennünket körülvevő világgal való kapcsolatról. A művész harminc esztendővel ezelőtt válaszút elé érkezett. Lelki és egzisztenciális válságba sodródott az élete, s ezt követően született meg a felajánlás, miszerint életének három sarokpontja az Isten, a család és a szeretet lesz.
 
Simon András: Köszönet az életért
Simon András: Köszönet az életért
 
A kiállítást megnyitó Tuzson-Berczeli Péter festőművész kiemelte: Simon András műveiben a kimondott és kimondatlan szó egyaránt jelen van, Isten, emberszeretet, imádság sugárzik minden egyes vonal mögül. Hangsúlyozta, hogy a kiállított rajzok kevésbé az értelemre, mintsem a lélekre, a mindnyájunkban szunyyadó alkotóra kívánnak hatni. Szerinte Simon András társnak tekinti a közönséget, bevonva minket az alkotás örömébe azzal, hogy szabad teret enged az egyéni és egyénenkénti értelmezésnek.
 
B. A.