Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Zugligeti és ELTÉ-s kosársikerek

Veretlenül lett bajnok az ELTE kosárlabdacsapata a hegyvidéki diákolimpia legutóbbi játéknapján. A harmadik korcsoportos (V–VI. osztályos) fiúk között körmérkőzéses bajnokságot szerveztek. Ezúttal nem kellett sokat számolgatni, hiszen a negyedikes gyerekeket is pályára küldő ELTE vitathatatlanul a mezőny fölé nőtt, valamennyi mecscsét nagy különbséggel nyerte meg. Ennek ellenére nem voltak unalmasak a mérkőzések, hiszen mindegyik csapat jól küzdött, látványos kosarak születtek.
 
A második helyen a Virányos csapata végzett, a harmadik a Zugliget lett, mi ezúttal mégis a negyedik helyet megszerző SOTÉ-t emeljük ki, amelyben a korcsoportnál két évvel fiatalabb gyerekek kaptak helyet, így teljesítményük feltétlenül elismerésre méltó. Hogy a végeredmény senkit sem kedvetlenített el, azt a nagyoktól ellesett, meccsek utáni kötelező pacsi szemléltette, bizonyítva, hogy a sport az egyik legfontosabb közösségépítő tevékenység.
 
Jól küzdöttek a csapatok a második korcsoportos fiúk kosárlabda-bajnokságában is. A hegyvidéki diákolimpia legutóbbi fordulójára benevezett hat iskolát két csoportba osztották, az első három helyről keresztbejátszással döntöttek. A végső sikert a kiváló teljesítményt nyújtó Zugligeti Általános Iskola harcolta ki, a dobogó második fokára az ELTE Gyakorló Iskola állhatott fel, míg a harmadik helyezett a SOTE lett.
em.