Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Zólyomi lépcsõ

Sorozatunk utolsó állomása, Zólyom (a mai térképeken: Zvolen) az egykori hasonló nevű vármegye központja volt. Szlovákiában, Besztercebányától alig húsz kilométerre, a Garam folyó partján fekszik. A település nevét a „sólyom” szóból eredeztetik, története az államalapítás koráig nyúlik vissza.

Arisztokraták „figelevél” nélkül

Lapunk előző számában bemutattuk, milyen volt a társasági élet egyik fő színtere, a kávéház Budán a XIX. században. Most a szórakozás egy másik, féktelenebb oldala következik.

Séta az „Etwas-villához”

Júniusban két helytörténeti sétára invitálta az érdeklődőket a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény. Az egyik során a János-hegy és környéke, míg a másikon az Eötvös út története elevenedett meg.

Csend a lelke mindennek

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vendége volt Peter Zumthor építész, akit Nagy Tamás tanszékvezető előterjesztésére az egyetem szenátusa címzetes egyetemi tanárává avatott. A szakember az idén vehette át az építészek legrangosabb elismerését, a Pritzkerdíjat és a vele járó 100 ezer dollárt. Előadására a zugligeti intézmény auditóriuma és a folyosók is megteltek. Akik hallottuk, bizonyosan sokáig emlékezünk majd tiszta gondolkodásmódjára, természetességére.
valtozasok

Változások a parkolásban: új kerületi övezetek és zónák

Magasabb díjkategóriába és két fizetőövezetbe sorolta a főváros a kerületet, így júniustól a korábbinál lényegesen többe kerül egyórányi parkolás a hegyvidéki közterületeken. Januártól további változások várhatók, a fővárosi rendelet értelmében ugyanis további zónákra osztják a kerületet. Ennek eredményeképpen a remények szerint csökken a kerületen belüli autóhasználat, egyúttal nő a lakossági parkolóhelyek száma. Hátrányosan érinti ugyanakkor a hegyvidéki polgárokat, hogy a következő évtől lakásonként már csak egy lakossági várakozási engedély adható díjmentesen.

Szeptembertől járőröznek a hegyvidéki közterület-felügyelők

Helyi közterület-felügyelet létrehozásáról döntött az önkormányzati képviselő-testület a nyári szünet előtti utolsó ülésén. A tervek szerint öt közterületfelügyelő járja majd az utcákat szeptembertől. A vagyonadóra vonatkozó törvényjavaslat visszavonását kezdeményezte Pokorni Zoltán polgármester a pénzügyminiszternél, amihez előzetesen megkapta a képviselők támogatását. Helyi parkolási rendelet született, amelyben hat zónára osztják a várakozási övezeteket.

Nyári útfelújítások

Rövid időn belül megkezdődnek a nyárra tervezett nagyfelületű útfelújítások. A munkálatok alatt időszakos útlezárásokra kell számítani az érintett szakaszokon. A nagyberuházások mellett az út- és járdajavítások is folytatódnak, a közeljövőben a többi között megújul a János kórház előtti feljáró, valamint új járdát kap a Tornalja és a Bürök utca.

Nem lesz busz a Szarvas Gábor úton

Elfogadták a BKV Zrt. 2009-es Paraméterkönyvét, amely a tavalyinál kevésbé „forgatja fel” a közlekedési hálózatot, de így is jelentős változásokat tartalmaz. A város több térségében átalakulnak a menetrendek. Üzemidőt, járatsűrűséget és útvonalat érintő módosítások is várhatók.

Sebességmérőkkel a gyalogosok biztonságáért

Újabb intézkedésekkel venné elejét a gyalogosgázolásoknak a hegyvidéki önkormányzat. Ezúttal a sebességtúllépésre figyelmeztető digitális kijelzőket szerelnek fel a kerület közlekedésbiztonsági szempontból különösen veszélyes, nagy lejtésű főútjai mentén.

Napirenden

A kerületi közterületek rendjét a Fővárosi Közterület-felügyelet nem tudta kellő hatékonysággal védeni, ezért a hegyvidéki önkormányzat önálló szervezet létrehozásáról határozott. A szeptembertől működő új testület feladatait Váczi János, a polgármesteri kabinet vezetője ismertette.

Graffitimentesítésre még lehet pályázni

Az idei társasházi pályázat legfontosabb tanulsága, hogy a formailag vagy tartalmilag szabálytalan pályázatok ezúttal sem számíthattak támogatásra. A kiírásban meghatározott feltételeket betartó és a kért dokumentumokat hiánytalanul benyújtó lakóközösségek ugyanakkor kivétel nélkül pénzhez jutottak.

Önkormányzati szövetség a társasházakkal

Idén járnak le az ötvenlakásosnál nagyobb társasházakkal elsőként megkötött, öt évre szóló támogatási megállapodások. A felújítási pályázat keretében mintegy kétszázmillió forintból gazdálkodhattak a lakóközösségek. Sorozatunkban a programban részt vevő társasházakat mutatjuk be.

Sünik az egyetemen

Hogy kerülnek az óvodások egyetemre? A válasz egyszerű: a Süni Óvodák az idén először a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem parkjában rendezték meg az egész napos „Süni Ébresztő a Hegyvidéken” elnevezésű családi programot.

Élelmiszerboltból szolgáltatóház

Eltűnt az Istenhegyi út és a Nógrádi utca sarkán működő élelmiszerbolt csúnya dobozépülete, a helyén jelenleg hatalmas gödör tátong. Egy modern, a környezetéhez illeszkedő, elegánsan ívelt homlokzatú szolgáltatóház épül itt, amelyben az eddigiekhez hasonlóan CBA üzemel majd. Mellette – pontosabban felette, az egyemeletesre tervezett ház felső szintjén – új szolgáltató egységek is nyílnak.

Két keréken a Hegyvidéken

Számos különleges kétkerekű mellett egy Magyarországon egyedülálló, Amerikában készült taposóbicikli is helyet kapott a Virányosi Közösségi Ház kerékpártörténeti kiállításán.

Meredek úton a csillagok felé

„Per ardua ad astra” – Meredek úton a csillagok felé: ez a jelmondat fogadta 135 évvel ezelőtt a fogaskerekű vasút első utasait az alsó végállomáson, az Ecce Homo téren, a mai Városmajorban. A majori, svájci mintára épített – a svábhegyihez hasonló – állomásépület a felirattal együtt a második világháborúban elpusztult, ám a fogas mind a mai napig rendíthetetlenül állja a meredek hegymeneteket.

Vöröskõ utca

Kerületünk utcanévként 1929 óta őrzi egy felvidéki vár, Vöröskő nevét. A regényes hangulatú várkastély több filmforgatásnak is otthont adott: egyebek közt ott zajlottak a Sárkányszív, illetve a Cinka Panna mesefilm felvételei is.

Biribics-pörgettyû a léhaság fészkében

A budai ember mindig szeretett szórakozni, nem vetette meg az élet örömeit. Társakra vágyott, akikkel megbeszélhette a világ folyását, vagy magányra volt szüksége, hogy zavartalanul elmélkedhessen. Mindkét esetben a kávéházakat kereste fel.

Házi rétes és gombostû

Az esős idő ellenére nagy érdeklődés kísérte a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény Múzeumok Éjszakájára szervezett programjait. Az eseményre még vidékről is jöttek vendégek.

Valósággá vált történelem

A német nagykövetség ezt a filmet is felhasználja, hogy bemutassa a húsz évvel ezelőtti eseményeket – mondta Dorothee Janetzke-Wenzel az „1989 – nyomok Magyarországon” pályázat kategóriagyőztes filmjéről, Lakatos Carmen kétperces alkotásáról a pénteki díjátadón. A nagykövet a díjazottak méltatása során elmondta: „a pályázaton részt vett diákok már jobban megértik, mint kortársaik, hogy Németország miért mond köszönetet Magyarországnak az 1989-es határnyitásért és a menekültek befogadásáért”.

Házhoz megy a kölcsönkönyv

A lakásukhoz kötött idős, beteg, illetve mozgáskorlátozott emberek számára biztosítja az olvasás örömét a Könyvet házhoz elnevezésű, négy éve működő program. Ennek határozatlan időre történő meghosszabbításáról a napokban kötött együttműködési megállapodást a hegyvidéki önkormányzat és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár.

Csillagszeműek a budai Várban

A Prima Primissima díjas Csillagszemű táncegyüttes a nyári turistaszezonban heti három alkalommal, pénteken, szombaton és vasárnap a budavári Szent György téren lép fel. Az előadások különlegessége, hogy színvonalas látványelemekkel ötvözik majd a tradicionális nemzeti táncokat.

Történetek az Angolkisasszonyokról

Az egykori tanítványok visszaemlékezéseiből állt össze az a kiadvány, amelyet nemrég mutattak be a háború előtt az Angolkisaszszonyok Zugligeti Intézetének is otthont adó Szent Család-plébániában. A Hegyvidék gyöngyszemei sorozat legújabb kötete folytatása annak a könyvnek, amelyet a diákok tanára, az idén kilencvenkilencedik születésnapját ünneplő Mater Delacasse Jeszenkovits Teréz írt a női szerzetesrend történetéről.

Mozi a kertben

A nyár folyamán két helyszínen is ingyenes szabadtéri filmvetítések várják a mozizni vágyó kerületi közönséget. A Csörsz utcai művelődési központ kertjében szerdánként, a svábhegyi Szépkilátás Cukrászdában csütörtök esténként láthatók népszerű magyar és külföldi filmek.

Júliustól kötelező az elemgyűjtés

Sok kereskedő nem tudja, hogy július elsejétől kötelező visszavennie a szárazelemeket. Amennyiben egy üzletben nem helyeznek ki erre szolgáló tárolóedényt, százezres nagyságrendű büntetésre is számíthat a tulajdonos.

Ingyen SMS a káros sugarak ellen

Hegyvidék az első település Magyarországon, ahol az önkormányzat UV-B sugárzásmérővel próbálja óvni polgárai egészségét. A polgármesteri hivatal tetejére felszerelt mérőműszer adatai folyamatosan elérhetők a kerület honlapján, a regisztrált felhasználók ingyenes figyelmeztető SMS-t kapnak, ha az ultraibolyán túli sugárzás eléri az egészségre már közvetlenül ártalmas szintet.

Sokarcú porcsinrózsa

Az alföldi falvakban gyakran látni a homokos talajon összefüggő szőnyeget alkotó és gazdagon virágzó növényeket, amelyek színesen szegélyezik az országutat. A színpompás növény nem más, mint a porcsinrózsa, vagy kukacvirág.

Adományra várnak a sérült gyerekek

A pénzhiány miatt manapság a jó szándékú kezdeményezések is nehézségekbe ütköznek. Az Angolna Víziiskola sérült gyerekek fejlesztésével is foglalkozik, ám anyagi problémák miatt nem lehet annyira hatékony, amennyire szükség lenne rá. Pedig neves sportolók szívesen adományozzák az általuk viselt felszerelést az iskolát működtető alapítványnak, azonban nincs, aki segítene elárverezni ezeket.

Gyógyító nevetés

A nevetés jótékony hatásairól és az élvezetes életről szólt a Lelki Egészségklub legutóbbi előadása.

Összefűz az egészség

Azok, akik nemcsak a saját, hanem mások egészségét is a szívükön viselik, jutalmat érdemelnek. Elismerésükre jelentős pénzösszeggel járó díjat alapított a Médiaunió és a Pfizer.

Jóllakva karcsúnak maradni

A jóllakottság és az éhség érzése egyénileg változó. Függ az étkezési szokásainktól, a lelkiállapotunktól, s nem utolsósorban a kondíciónktól. Ráadásul hajlamosak vagyunk becsapni, kényeztetni magunkat egy kis nassolással, holott kevés önfegyelemmel, tudatossággal jó irányba terelhetjük étvágyunkat.

Érik a ropogós cseresznye

Piros, bogyószerű, jóízű, édes gyümölcs, itt a szezonja, és mindenki szereti ropogtatni – találós kérdésnek gyenge lenne, hiszen egyértelmű, hogy a cseresznyéről van szó. S hagyján, hogy finom, de még a fogszuvasodás elleni harcban is segíthet bennünket rendszeres fogyasztása!

Tüzes nyári mulatság: grillparti a szabadban

A nyár legkellemesebb időtöltései közé tartoznak a kerti mulatságok, a kirándulások. Ezeket bográcsozással, nyárson sütéssel, valamint barbecue- vagy grillpartikkal lehet még emlékezetesebbé varázsolni.

Főszerepben a testnevelés

Heti öt testnevelésórát tartanak a következő tanévtől az önkormányzati fenntartású hegyvidéki iskolák első osztályosainak. Még a tanév vége előtt két intézményben jártunk, ahol örömmel fogadták a változást.

Hagyományteremtő kosárlabda-fesztivál

Első alkalommal rendezték meg a Városmajori Kosárlabda Fesztivált. A hagyományteremtő céllal életre hívott családi sportnap a remények szerint új lendületet ad a kerületi diákkosárlabda-életnek.