Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Görög húsvét a Fülemile táborban

A Magyarországon élő görögök egyik legnagyobb szabású rendezvényére került sor a Fülemile táborban az országos és a kerületi görög kisebbségi önkormányzatok szervezésében – mondta el lapunknak Parragh Lászlóné. A XII. kerületi görög kisebbségi önkormányzat elnöke hozzátette: a Hegyvidéki Önkormányzatnak köszönhetően évek óta a kerületben ünneplik az ortodox húsvétot.
Elsősorban családi eseménynek szánták a programot, ahol a legkisebbektől a szépkorúakig mindenki jól érezhette magát. Az időseket meglepetés ebéd, a fiatalokat autentikus zenét játszó buzukiegyüttes várta, míg a gyerekek szórakozásáról a tábor játékai mellett felfújható légvár gondoskodott. Parragh Lászlóné szerint az a legfontosabb, hogy egy egész napot együtt tölthettek, hiszen az országban élő görögöknek csak kevés alkalmuk van a találkozásra.

(em.)