Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Tavaszi_viragositas_a_Hegyvideken

Tavaszi virágosítás a Hegyvidéken

Negyvenezer muskátlit osztott szét az önkormányzat április közepén a kerületi polgároknak, az akció keretében mindenkinek egy tálca, azaz tíz palánta jutott. Személyi igazolványt vagy lakcímkártyát most sem kértek, elegendő volt a név és a cím bediktálása. Nyolc helyszínen várták a lakosokat, akik a növényeket a polgármesteri hivatal munkatársaitól és az egyéni választókerületek önkormányzati képviselőitől vehették át.

Palántaültető ásó a helyes válaszokért
A munkából Pokorni Zoltán polgármester is kivette a részét, aki lapunknak elmondta, hogy az önkormányzat szeretné, ha minél több virág kerülne az épületek homlokzataira, hiszen a növények szebbé, barátságosabbá teszik az utcaképet. Szerencsére népszerűnek bizonyult a három évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezés, amit bizonyít, hogy egyre több lakóházon jelennek meg muskátlik. Pokorni Zoltán szerint köszönet illeti azokat, akik virágládát és földet vásárolnak, hogy elültethessék az önkormányzattól kapott virágokat.
További segítségként, az idén először, palántaültető ásó is járt a növények mellé. A hasznos kerti szerszámot azok vihették haza, akik helyesen válaszoltak a Csörsz utcai művelődési központ felújításával kapcsolatban feltett kérdésekre. A kérdőíves játék célja az volt, hogy a polgárok minél több információhoz jussanak az utóbbi évek legjelentősebb önkormányzati fejlesztéséről.
A polgármester kiemelte: azért számít igazán jó befektetésnek a muskátliosztás, mert jó ügy érdekében mozgósítja az embereket. Ez még akkor is igaz, ha mindig vannak olyanok, akik inkább a telkükön ültetik el a növényeket.

Több ezer növény az ágyásokban
A zöldprogram keretében közel kétezer négyzetméteren virágosít az önkormányzat. Húszezernél is több egynyári virág, valamint rózsa, levendula és dézsás örökzöld díszíti a kerület köztereit. Két esztendő alatt százötven négyzetméterrel nőtt a parkokban kialakított ágyások mérete – májusban huszonhét helyszínen kezdődik meg a növénytelepítés –, a virágos zöldszigetek összfelülete tizenöt százalékkal bővült.
2008 és 2009 között megduplázódott a kandeláberekre kihelyezett virágok száma, tavaly óta közel hatszáz négyzetméteren ültet rózsát és levendulát az önkormányzat, míg a Böszörményi úton harminc fadézsába kerülnek virágok és örökzöldek. Folytatják a muskátlioszlopok telepítését, május közepétől találkozhatunk a közintézmények bejárata elé kitett virágkölteményekkel.
Hamarosan újabb virágos szigetek készülnek el, elsőként a Németvölgyi iskola előtti negyven négyzetméteres sávot építik át. A tervek között szerepel a Normafa parkoló virágágyásait védő karámkerítés megerősítése annak érdekében, hogy az autósok ne álljanak a növények közé.

Muskátlik a lámpaoszlopokon
Az idén is száznál több lámpaoszlopot öltöztet virágdíszbe az önkormányzat. A Böszörményi út és az Apor Vilmos tér mellett, illetve tavaly óta a Csörsz utcában is színpompás futómuskátlik kerülnek az oszlopokra szerelt kaspókba. Az egész nyáron át virágzó hatszázhatvan növény első példányait Pokorni Zoltán helyezte el a tartókba.
A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat szeretne jó példát mutatni a polgároknak a közterületek virágosításával. Ennek egyik része az egyébként fővárosi kezelésű főutak melletti villanyoszlopok feldíszítése, amit évek óta saját költségvetéséből finanszíroz a kerület. Nem csupán kihelyezik, hanem gondozzák is a növényeket, a HÁGO Kft. hetente több alkalommal locsolja, valamint tápoldattal frissíti fel a muskátlikat.

mm.