Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mutasd a tányérod!

Kóstoltatási akciót kezdeményezett az önkormányzat a saját fenntartású óvodáiban és iskoláiban annak érdekében, hogy tiszta képet kapjon a menzai ellátás minőségéről.

Mutasd_a_tanyerodAzért tartottuk szükségesnek, mert bár a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szakembereivel évek óta ellenőriztetjük az ételek minőségét, mégis előfordult, hogy panasz érkezett hozzánk a szülőktől – magyarázta az önkormányzat új akcióját, a menzai ételek kóstolását Bak Ferenc, a polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési irodájának vezetője. – Többen elmondták, hogy gyerekük éhesen megy haza az óvodából, iskolából, és ezt a szülők igen rossz néven veszik. Ezért – a polgármester úr javaslatára – az a döntés született, hogy győződjenek meg személyesen az anyukák és apukák arról, mi is kerül gyermekük tányérjára.

Milyen tapasztalatokról számoltak be a kóstoláson részt vevő szülők?
– Szinte minden esetben az igazolódott be, hogy nemcsak elegendő, de változatos és ízletes ebédet kapnak a gyerekek, és nem egy szülő így összegzett: „már látom, nem a menzában van a hiba, hanem a gyerekemben”. Mi azonban nem elégedtünk meg ezzel, hanem újabb kóstolást szerveztünk, immár szélesebb körben, és a tapasztalatokat írásban kértük be a szülőktől – néhány összegzés a honlapunkon is olvasható.

Miért volt fontos mindez az önkormányzat számára?
– Mert azt szeretnénk, hogy a gyerekek minden szempontból kifogástalan ellátást kapjanak, és ez vonatkozik az étkeztetésükre is. Ezért már most elkezdtük az informatikai előkészítését annak, hogy – terveink szerint – szeptembertől az interneten regisztráló szülők az értékelőlap kitöltésével továbbra is véleményt mondhassanak az ellátásról.
A kísérleti jelleggel szervezett első kóstoltatást az Orbánhegyi Óvoda vállalta magára, még az elmúlt évben, ennek tapasztalatára épülve kezdődött el a rendszeres kóstoltatás, vagyis a minden hónapban egy hétig tartó akció. Tóth Balázsné óvodavezető arról számolt be, hogy a szülők nagyon örültek az asztalnál látottaknak:
– Többen elmondták, milyen jó volt látni, hogy mindig kapnak levest is a gyerekek, és hogy többféle zöldségből készült főételeket tálalunk egész héten. Nem mi főzzük az ebédet, évek óta a szerződéses partnerünktől szállítjuk a tízórait, ebédet és uzsonnát. Annak idején a konyha vezetőjével közösen állítottuk össze nemcsak az optimális menüt, de azt is, hogy milyen alapanyagokat és mennyiségeket várunk.

Szeretik a gyerekek az ovis kosztot?
– Már szállóigévé vált az a mondás, hogy „anya nem is tud olyan paradicsomlevest főzni, mint ami az óvodában van”. Örülünk, hogy most a szülők is meggyőződhettek arról: ez tényleg így van.

Antal Ildikó

 

Kedves Szülők!

Az óvodai beíratás 2010. május 3-7-ig lesz Budapesten.

Budapest XII. kerületében az alábbi rend szerint történik a beíratás:

Hétfő: 8-12 óráig

Kedd: 14-17 óráig

Szerda: 8–12 óráig

Csütörtök: 14–17 óráig

Péntek: 8–12 óráig

Szeretettel várjuk a családokat!