Egy_sztramanoken_negy_karrierje1

Egy sztármanöken négy karrierje

Arca generációk agyába vésődött, a neve ma is fogalom. Jelenléte a kifutókon, magazinok címlapján, közéleti pódiumokon két évtizeden át oly természetes volt, mint a mindennapi bevásárlás. A reflektorok világát megelőzően volt tolmács, majd butikláncot menedzselő üzletasszony lett. Napjainkban Pataki Ágnest producerként ismeri a filmvilág és a nagyközönség. Férjével, Kovács Gáborral alapított vállalkozásuk nagyban hozzájárult az utóbbi másfél évtized magyar filmsikereihez. Az Üvegtigris 3. forgatásának utolsó, fölöttébb lázas napjainak egyikén néhány percre sikerült kiszabadítanunk őt a stúdió mókuskerekéből.

Pontosan a megbeszélt időpontban húz fel a hűvösvölgyi ház bejárata elé hétköznapi márkájú „anyuka-kocsijával”. Amikor kiszáll az autóból, a szemei azok, melyek visszahozzák számomra az arcot. A hazai top50-üzletasszonylistán előkelő helyet elfoglaló ex-modell, Pataki Ágnes vállpántos, egyszerű nyári ruhát, lapos topogót visel, ajkán leheletnyi, testszínű rúzs. Az üvegtetős verandán ülünk le, s beszélgetünk kicsit csapongón, kicsit adrenalinszinten.

Amikor leszedték a Kálvin téri Fabulon-reklámot, belenyugodott, hogy bedobozolták az ifjúságát, és egy poros raktárba zárták?

– Ráadásul műemlék felügyelet alá „kerültem”, ami egy élete teljében lévő személy esetében érdekes eset… Ami valóban furcsa, amíg az a hatalmas, háromemeletnyi mozaikmű fent volt a tűzfalon, jártamban-keltemben rá se hederítettem, ám amióta nincs a helyén, minden alkalommal keresem a szememmel. Nem feltétlenül önmagam miatt, a városképhez tartozott, megszoktam a látványát.

Pályafutása alatt a magyar divatbemutatás szocialista elveken működött. Tisztában volt a nyugati modellvilág anyagi és erkölcsi rendszerével?

– A hetvenes évek már a puhulás esztendei voltak. Mi, a „kiválasztottak”, kivételes helyzetet élveztünk. Külföldön rendezett magyar kiállításokra, évadmegnyitókra, sőt párizsi divatbemutatókra jártunk. Ha volt is némi kitekintésünk az ottani életre, izoláltan dolgoztunk, csupán ízlelgettük a nyugati életformát. Többnyire a keleti blokk országainak rendezvényein vettünk részt. Érdekes módon a volt Jugoszlávia területén tett turnéinkon találkoztunk szemtől szembe igazán a nyugat-európai divat képviselőivel.

Sohase gondolt arra, hogy odakint is kipróbálja a szerencséjét?

– Mint ahogy a gyerekek elfogadják a körülményeket, amelyek között élnek, az ember felnőttkorában is hasonlóan működik. Kivételek persze vannak, de egy „normális” egyén felbecsüli a lehetőségeit, és megpróbál azok körén belül érvényesülni.

Ez komoly tanulópénzzel is járhatott.

– Ez igaz. Érettségi után két évig spanyol tolmács voltam. Nem sokkal a „felfedezésem” után kijutottam Spanyolországba. Egy ottani kozmetikai cég szerződést ajánlott valamelyik terméke reklámozására. Hazajöttem, hogy az ügy hivatalos részét elintézzem, mire a hatóságok bevonták az útlevelem, nehogy disszidáljak! Csodálkoztam, hiszen fel sem merült bennem, hogy kint keressem a lehetőségeimet. Igaz, a mézes madzagot elhúzták előttem. Ám ha szerényebb körülmények között is, de az ember megtalálja otthon a helyét, akkor tudomásul veszi, hogy ez van. Az élet minden területe így működött akkor nálunk.

Nem kellett a kapott privilégiumokat visszafizetni valamilyen módon?

– Engem soha nem kerestek meg, tehát nem mondhatom el magamról, hogy hős voltam, és visszautasítottam mindenfajta közeledést a hatóságok részéről. Visszatekintve iszonyú szerencsém volt, hogy mellőztek. Egykori társaimról sem feltételezem, hogy kísértésbe estek. Ám nem vagyok naiv, bizonyára akadtak a kíséretünkben olyanok, akiknek más feladatuk is volt, mint a szigorúan vett szakmai felügyelet.

Működött egyfajta „szereposztó dívány” az akkori modellvilágban?

– Különböző cégekkel dolgoztunk, így kevésbé voltunk kiszolgáltatottak. Ha észrevettem, hogy valamelyik megbízónak elvárásai vannak velem szemben, könnyen félre tudtam állni, és más munkát vállaltam. Rengeteg felkérésem volt, válogathattam. Másfelől a szakma kilencven százalékát nők irányították, a férfiak a technikai feladatokat látták el, a fotózást, a stúdiófelállítást, a szállítást és hasonlókat. A tervezők, megrendelők – akiktől függtünk – szintén nők voltak. Én soha nem kaptam „ajánlatot”, ami talán a kissé tartózkodó, preventív fellépésemnek is köszönhető volt.

A kifutón sem érezte magát prédának a férfiszemek kereszttüzében?

– Ez érdekes, összetett kérdés. A bemutatókat munkaként kezeltem, természetes dolog volt akár fürdőruhában végigsétálni emberek előtt. Mégsem éreztem úgy, hogy isteni dolog mutogatni magamat. Ugyanakkor kíváncsi voltam a közönség reagálására, hogy mi a véleményük rólam.

Ezt miből állapította meg?

– A légkörből. Bizonyos idő elteltével megéreztem, sikeres vagyok-e, vagy sem.

Mi volt sikerének a titka?

– Sok apró részből tevődött össze. A legfontosabb, hogy megfeleltem az elvárásoknak. Ösztönösen kialakítottam magamról egy képet, amely a középosztálybeli nőket szólította meg. Ha „dögösebb” lettem volna, nem nyerem el e réteg bizalmát. Ezenfelül volt bennem némi középszerűség is, amit ennél szélesebb rétegek is el tudtak fogadni. Ez reklámpszichológiai kérdés.

Első manöken lépéseit tizennyolc évesen, a Rothschild-ház kifutóján, a szerencsés véletlennek köszönhette. De miképpen vált a Fabulon arcává?

– Ismét a szerencse játszott közre. Németh Andrea fotóművész diplomamunkája során felvételeket készített rólam. Témavezetője, Finta József elvitte a képeket a Fabulon márka kifejlesztőjéhez, a Kőbányai Gyógyszergyárba – a mai Richter Gedeon Rt.-be –, ahol egy reklámigazgató azonnal lecsapott rájuk. Megszületett az „arc” és a szlogen: „Fabulon a bőre őre”. És a kor legnagyobb avantgárd művészének, Erdély Miklósnak a mozaikja a Kálvin téri tűzfalon, a portrémmal. A tény, hogy a lebontott mű műemlékvédelem alá került, az ő érdeme, nem az enyém.

Egy interjúban modellpályafutását „tudatossággal párosult tudatlan sodródásként” jellemezte. Mégis húsz évet töltött a lámpák alatt. Miért?

– Eredetileg úgy gondoltam, néhány évet dolgozom modellként, miközben elvégzem az MKK reklámiskoláját, majd e tapasztalatok birtokában elhelyezkedem a divatszakmában. De ahogy teltek az évek, egyre nehezebbé vált a döntés. Vonzódtam a szakma nyújtotta szabadsághoz és a magasabb életszínvonalhoz. A nevem védjeggyé vált, magától gördült a szekér. Napi tizenkét-tizenhat órát dolgoztam különböző cégeknek, biztos jövedelmem volt a Fabulontól. A mérnöki fizetés háromszorosát kerestem. Nevem lett, amelyhez a mai napig visszanyúlok.

Volt egy „papír állása” a Pannónia Stúdióban is.

– Csak félig volt az. A világhírűvé vált magyar animációs filmekben ábrázolt karakterekről készített játékfigurák kereskedelmi értékesítésével foglalkoztam a szabad időmben. Őszintén kedveltem ezt a munkát, a stúdiónak is jól jött az ismertségem. Ám idővel annyira lekötött a divatszakma, hogy kénytelen voltam megválni tőlük. Sajnáltam.

Mi az, amit nem lehet megszokni modellként?

– Egyrészt az ember eszközzé válik mások kezében. Másfelől olyan, mint bármely nehéz, fizikai munka.

Egyik napról a másikra hagyta abba?

– Nem. Ötéves periódus alatt párhuzamosan csináltam a butikokat és a modelleskedést. Bár voltak érvényes szerződéseim, fokozatosan lassítottam. Az utolsó két év keserves volt. Jelentkeztek a fizikai korlátok. Szakmailag csúnyának és öregnek éreztem magam. De a lendkerék még forgott, egyetlen felkéréssel sem kaptam kevesebbet, mint előtte. Negyvenéves voltam amikor végleg kiszálltam.

Emlékszik a napra, amikor ez történt? Szomorú volt? Fellélegzett?

– Életem legboldogabb napja volt! Határtalan megkönnyebbülést éreztem. Felszabadultam a húszéves nyomás alól. Visszanyertem a szabadságomat. Élveztem a munkám gyümölcsét. Társadalmilag kellemes pozícióban találtam magam úgy, hogy semmit sem kellett tennem érte. Megérkeztem.

Közéleti személyiséggé vált, sikké vált meginvitálni önt társadalmi funkciókra. Nem bánta a „díszpinty” szerepét ezeken a fórumokon?

– Nem. Ha a nevem és ez a szerep csak egyetlen pozitívumot eredményez, akkor szívesen vállalom most is.

Jövőre 60 éves lesz. Most is szép, de másképpen. Érez nosztalgiát, amikor a tükörbe néz?

– Nem. Szerencsés vagyok. Ahogy tudomásul vettem a régi rend korlátait, ugyanúgy elfogadom az élet ritmusát, a fiatalságot, az öregséget és a vele járó ráncokat. Olyan nyugalommal szemlélem életem görbéjét, hogy magam is meg vagyok lepve.

Szerintem ez a legnagyobb szerencséje.

– Valóban, életem egyik legértékesebb adománya. Nem kell átélnem azt, amit mások megszenvednek. Olyanok is, akik nem a szépségükből éltek.

Úgy érzem, ön született üzletasszony, és ez az adottsága hajtotta végig az életén.

– Egy dolog inspirált az első pillanattól kezdve: soha ne legyek senkinek a kiszolgáltatottja! Egyfajta előre menekülés szindróma. Szerencse kell hozzá, ambíció, elismertség. Személyiség. Erős vágy a függetlenségre. Ebből született az üzleti mentalitásom.

A butikjai sikeresek voltak, egy idő után mégis „beáldozta” azokat. Miért?

– Döntést kellett hoznom. Az a fajta hiánygazdaság, amely lehetővé tette, hogy különleges, minőségi áruval lépjünk a divatpiacra, a rendszerváltással megszűnt. Európából dömpingben érkeztek hasonló színvonalú, ismert márkájú termékek. Két lehetőségem volt. Vagy kiépítek egy a nevemmel fémjelzett, országos hálózatot, vagy elsorvasztom a meglévő vállalkozásomat. Az utóbbit választottam. S még valami: ebbe is beleuntam! Rutinná vált, már nem tudtam újítani. Amikor meghoztam a döntést, már nem is érdekelt többé. Gagyival talán még tudtam volna úszni rövid távon, de én a minőség híve vagyok.

Filmekben játszott kisebb szerepeket. Miért nem lett színésznő?

– Alaptulajdonságom a józanság. Teljesen véletlenül kerültem a Szeressétek Odor Emíliát! című filmbe, amelyet még néhány követett. Hamar felmértem a korlátaimat, és a tehetség teljes hiányát magamban. Az nem elég, ha az ember jól mutat a vásznon.

Viszont szerzett tapasztalatot a filmforgatásokon, amit ma alkalmazni tud mint producer.

– Szerepléseimnek semmi köze sincs mostani tevékenységemhez. Az én elkötelezettségem a film iránt a hetvenes évekből ered, a kelet-európaiságból, a büszkeségből, amit akkor éreztem egy-egy magyar film sikere láttán.

Egy_sztramanoken_negy_karrierje2Mi volt előbb, a producerség vagy Kovács Gábor?

– Amikor találkoztunk, nekem üzleteim voltak, Gábor a filmiparban dolgozott. Ő vont be a szakmába. Ebből a szempontból még ma is „díszpinty” vagyok. A szakmaiságot teljes mértékben ő képviseli, habár teljes értékű partnerek vagyunk a cégünkben, az életben. Én hozzáteszem mindazt, ami vagyok, amit tudok.

Miben profi?

– Profi…? Tulajdonképpen semmiben.

Producerként miből áll a munkája? A pénzt „gründolja”?

– Annál több, összetettebb a szakmai feladatom. Elsősorban jól kell választani forgatókönyvet, rendezőt, projektet, partnereket. E téren van komoly szerepem. Én olvasom el először a forgatókönyvet, s ha átmegy a szűrőn, akkor kerül Gáborhoz. Ha mindketten egyetértünk, csak akkor lépünk tovább. Következik az anyagi háttér megalapozása, amiben szintén részt veszek. A szakma legnehezebb részébe, a forgatásba és a gyártásba nem szólok bele, mindez Gábor feladata. Amikor a film piacra kerül, a PR felépítésében szorgoskodom ismét.

Mégis, ha teheti, jelen van a szetten.

– Pusztán érdeklődésből. Szeretem nézni, miként alakul ki egy halom papírból a film. De soha nem szólok bele a rendező munkájába. Mi csak a határokat jelöljük körül – az anyagiak és a határidők szempontjából.

Mit tesznek, ha teljesen rossz irányba megy el a forgatás?

– Jogunk van leállítani, de ez még sohasem fordult elő.

Üzletemberekkel, szponzorokkal súlyos összegekről tárgyal. Komolyan veszik önt mint ex-modellt?

– Igen. Pontosan ez a lényege a szerepemnek. Most hasznosítom egykori karrieremet, vagyis a tárgyalópartnerek tudják, akármibe kezdtem, az sikeres volt. Ösztönösen mindig olyan utat választottam, amelyről feltételeztem, hogy végig tudom járni.

A mai koprodukciós világban létezik még magyar film?

– A szakmában megjelent egy rendezői új hullám, első ízben az ötvenes-hatvanas évek nagyjai után. Ennek a néhány fiatal művészrendezőnek a jelenléte markáns a világban, műveik jellegzetesen kelet-európaiak, vagyis ami kikerül a kezük alól, az magyar, még akkor is, ha a mögöttük álló tőke külföldi. A „Made in EU” stempli ideje szerintem még messze van.

Miért nevezi őket művészrendezőknek?

– Mert nem iparosok. Van mondanivalójuk a világról, és azt művészi színvonalon meg tudják fogalmazni.

Kik szponzorálnak kultúrát nálunk?

– Nem üzlet Magyarországon a kulturális befektetés. Akik szerepet vállalnak, többnyire mecénások. Kevés az a termék, amelynek reklámértéke van. Kivétel néhány jelenlegi magyar film. Én fordítva dolgozom. Van egy füzetem, amelybe a forgatókönyv alapján bejelölöm azokat a dramaturgiai helyeket, szituációkat, ahová belefér egy szponzor. Egy film háttere rengeteg terméket vonultat fel. E füzettel a kézben indulok el a lehetséges szponzorforrások felkutatására.

Egy_sztramanoken_negy_karrierje3Az Üvegtigris lesz a magyar Rocky sorozat? Tudnak még újat mondani?

– Tudunk. Ez egy másfajta Üvegtigris. Az első kultfilmmé vált, a második is nagy közönségsikert aratott. A harmadik ugyanazon emberek sorsát követi – másképpen. Azonban úgy érzem, ezzel befejeződik a széria. De ezt még meg kellett lépnünk.

Eddigi életpályája háromszor vitte a csúcsra, mindannyiszor magasabbra az előzőnél. Egy beszélgetés során mégis így jellemezte önmagát: „Szimpla életet élek, kicsit konzervatív vagyok, és teljesen hétköznapi nő.” Elhiggyem?

– Viszonyítás kérdése. A mércét magamhoz állítom be, s az általam megteremtett körülményekhez. Ahhoz képest, hogy mit engedhetnék meg magamnak, valóban kicsit konzervatív, hétköznapi és szimpla életű nő vagyok. Nekem az a fontos, hogy milyen a kertem, s nem az, hogy mások lássák, milyen.

Boldog?

– Abszolút. Nem attól, amit idáig elértem, hanem mert harmonikusan működik az életem. S ebbe sok minden beletartozik…

Somogyvári D. György