Háromszáz éves a Szent János Kórház (1.)

1710-ben, amikor a fővárosban pestisjárvány tört ki, a sürgős betegelhelyezés megoldása érdekében Buda város tanácsa kórház alapítását rendelte el. Az új intézménynek természetesen a város szélére kellett kerülnie, és mivel hirtelen nem találtak megfelelő helyet, ezért a budai lövölde területéből hasítottak ki egy részt. Ez a pestiskórház – amely a mai Széna térnél, a Margit körút és a Hattyú utca szögletében terült el – tekinthető a Szent János Kórház elődjének. Az új helyére 1898-ban költöző patinás egészségügyi intézmény tehát az idén háromszáz esztendős.

Haromszazeves_a_Szent_Janos_Korhaz1Az egykori pestiskórházat nem zárták be a járvány levonulása után, egy 1713. március 13-án kelt irat szerint egy kolduló asszony kezelésébe adták. Elsősorban szegény betegeket fogadtak itt, azonban a városi tanács belátta, hogy pusztán alamizsnából nem lehet fenntartani a helyet, ezért az ápoltaknak napi három krajcár élelmezési díjat utalt ki, a gondozóasszonynak pedig hat krajcárt fizetett. A kórház ekkor kis, földszintes ház volt, négy szobában tudták elhelyezni a betegeket. Azonban nemcsak ápolásra szorulókat, hanem szegényeket is elláttak, ebben az időszakban tizenkét budai polgár lakott az épületben, amely egyszersmind szegényházként is működött.
A kórházban meghalt emberek temetéséről négy városi éjjeliőr gondoskodott. A testeket éjjel vitték ki a temetőbe; felszámítaniuk ugyan csak a felhasznált deszkákat és szögeket lett volna szabad, de azért valószínű, hogy így is megtalálták a hasznukat.

Kert és kápolna

Orvosa nem volt a kórháznak, a gyógyítást a városi tisztiorvos látta le. A gazdasági felügyeletet az egyik helyi tanácsnok intézte, és szükség is volt a munkájára, mivel folyamatosan érkeztek az adományok. Az első jelentősebb segítség egy tehetős budai polgártól, Posenbacher Mihálytól származott, aki 1727-ben a közelben lévő majorját hagyományozta a kórházra. Az 1739-es pestisjárvány idején nagy hasznát is látták e felajánlásnak, mivel itt is betegeket kezeltek, sőt, a Posenbacher-féle majorból szükségtemető lett.
1718-ban egy nagyobb telket vásároltak Zielinger Évától, hogy legyen kertje a kórháznak. (Ez az a parkos terület, amely a mai buszpályaudvar mellett fekszik.) Ugyanekkor rendelkeztek arról, hogy kápolnát kell építeni. 1735-ban épült fel a Nepomuki Szent János nevét viselő barokk épület, a költségeket a helyi polgárok adták össze. A kápolnát a környékbeliek és a betegek egyaránt használhatták, így két bejárata is volt, bár a főkapu az utcára nyílt.
1727-ben változtattak az ellátmányozás rendszerén. Addig a három krajcárból mindenki maga gondoskodhatott a saját élelmezéséről, ettől kezdve azonban a kórház gondnoka egy összegben vette fel a pénzt, és ő szerezte be az élelmiszereket. Rendeleti úton határoztak arról, hogy az év tíz nagy ünnepén az ápoltak bort, főzeléket és rántott levest kapjanak. Ebből is kitűnik, hogy a körülmények rendkívül szegényesek lehettek, valóban csak azok kerültek ide, akiket a végső szükség erre kényszerített.
A 18. század második feléből fennmaradt iratok arról tanúskodnak, hogy a kórházban ötféle étkezési rendet vezettek be. Az első szerint a beteg naponként négyszer tésztás levest kapott, a második diéta ezzel megegyezett, de járt hozzá szilva vagy tojás, illetve fél krajcárért lehetett venni zsömlét. A harmadik variáció leves, főzelék, borjú- vagy juhbecsinált, valamint fél krajcárért kenyér volt, míg az eggyel magasabb szint levesből, főzelékből, borjú- vagy juhhúsból (szigorúan mártás nélkül) és vásárolható kenyérből állt. A legbőségesebb változat megegyezett az előzővel, de marhahúst adtak, valamint bor is járt hozzá.

Haromszazeves_a_Szent_Janos_Korhaz2Modern kórház kell!

Az 1700-as években a kórház csak vegetált, éppen hogy el tudta látni a neki rendelt feladatokat. Változást jelentett, amikor 1777-ben Mária Terézia a Nagyszombatban működő egyetemet Budára költöztette. Buda városa az orvosi kar részére oktatási célból felajánlotta a kórházat. Az egészségügyi intézménynek mindenképpen javára vált volna a hosszú távú együttműködés, azonban hat évvel később az egyetemet Pestre költöztették, így megszakadt a kapcsolat.
A 19. század elején a városi tanácsnokokban felvetődött a fejlesztés gondolata. Legbuzgóbban Kalmárffy Ignác városbíró agitált, azonban nem sikerült keresztülvinnie elképzeléseit, legfőképpen anyagi okok miatt. A modern kórház szükségességét a polgárok is belátták, és egyre többen hagyományoztak rá kisebb-nagyobb összegeket. Mucklenhuber Fülöp 1804-ben például 18 ezer forintot ajánlott fel végrendeletében, Bauter István pedig 10 125 forintot adományozott. Számos céh is csatlakozott a munkálatokhoz.
Az építkezések 1819-ben kezdődtek el, az alapkövet nagy ünnepség keretében József nádor helyezte el október 13-án. Az emeletes kórház 1820. szeptember 14-én nyitotta meg kapuit. Még ebben az évben Ferenc király is meglátogatta Buda egyik legdíszesebb barokk épületét. A bejáratnál két ión oszlop között hatalmas vörös márvány táblára vésték az építkezés adatait. Ebből az időből való az utcai homlokzatnál felállított szobor, amely a kórház névadóját, Nepomuki Szent Jánost ábrázolja.

„Szent Jánoshoz címzett”

A kibővített, új épületben az emeleten kaptak helyet a szegényház szobái, itt 1822-ben nyolc férfit és három nőt gondoztak. A földszinten működött a kórház, ahol az első évben 173 beteg fordult meg. Közülük százan meggyógyultak, 45-en elhunytak, 28-an további kezelésre a kórházban maradtak. Azonban a statisztikába beleszámítottak azok is, akiket holtan hoztak be a városból, mivel az volt a szokás, hogy a halott csecsemőket, illetve az elhunyt cselédeket a kórházba vitték, hogy ott temessék el őket. 1838-ban száz kórházi ágy és nyolc kórterem állt rendelkezésre. A tiszti főorvos és a tisztiorvosok havonta váltották egymást, mindig más-más kórházban láttak el szolgálatot.
A hivatalos nevén polgári városi kórház alaposan kivette részét az 1848–49-es forradalomból. A betegforgalom igen magas volt, az 1849-es ostrom alatt és után különösen megnőtt az ápoltak száma. Május 21-én, a roham napján 72 sebesült katona került be ide.
1872-től az intézmény könyveit teljes egészében magyarul vezették, ettől az évtől nevezték „Szent Jánoshoz címzett” kórháznak. A 19. században fokozatosan fejlesztették, azonban a város lakossága egyre jobban növekedett, így 1898-ra felépítették a Diós ároknál az Új Szent János Kórházat, amely a mai napig működik. A régi a 20. század első felében még szegényházként működött, a budai Vár második világháborús ostroma alatt aztán rommá lőtték. (Folytatjuk)

Balázs Attila