Koronák a Koronában

Koronak_a_Koronaban1A 9 ágú korona néven szerveződött művészcsoport tagjai – köztük a kerületünkben lakó Makkai Márta és Orient Enikő – nemrég mutatkoztak be a Hegyvidéken, a Németvölgyi iskola galériájában. Akkor a szentendrei Fő téren található művésztáborban készült tavalyi munkáikat állították ki. Az idén ismét részt vettek a táborban, új műveikből a szomszédos Korona étterem kávézójában nyílt kiállítás. A megnyitón látható volt két, kilencágú koronákat ábrázoló, leporellószerű festménysorozat is, amelyet egy kilencágú koronával szignált régi szentendrei tégla ihletett.
A művésztábor vezetője, Varga Ödön Tibor festőművész a megnyitó után elmondta, hogy 1980-ig a XII. kerületben lakott, felnőttként, a hetvenes években kezdett festeni. Szülei 1946-ban, az ő születésekor költöztek a Győri útra. Még emlékszik az Alkotás Point helyén elterülő zsidó temetőre és a keresztény temető közelben álló kápolnájára is. Gyerekfejjel egy szobor is megragadta, amely a BAH-csomópontnál elterülő ősgesztenyésben állt: egy kígyó fojtogatott egy oroszlánt. Később a Böszörményi útra, majd a Zugligetbe költözött. „Mienk volt a Libegő felső részén működő büfé, mi árultunk először gofrit” – mondta.
A szentendrei kiállítás augusztus 27-ig tekinthető meg, de érdemes betérni Varga Ödön Tibor látogatható műterem-galériájába is. A művésztáborba egyébként minden MAOE-tag jelentkezhet, az ellátást két festménnyel kell honorálni. Bővebb információ az www.edmundartline.hu honlapon található.Koronak_a_Koronaban2

KGy