Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kulturalis_Orokseg_Napjai_a_Hegyvideken

Kulturális Örökség Napjai a Hegyvidéken

Szeptember 18–19-én rendezik meg országszerte a Kulturális Örökség Napjai programsorozatot. A Hegyvidéken két templom, a KFKI, a Városkút megnyitásával a hegytörténeti gyűjtemény, a fogaskerekű vasút és a Bajor Gizi Színészmúzeum csatlakozik a népszerű és ingyenes rendezvényhez.

Franciaországban 1984-ben indult útjára a Történelmi Műemlékek Nyílt Napja, amelynek az volt a célja, hogy legalább egy hétvége erejéig látogathatóvá tegye a közérdeklődésre számot tartó, azonban az év többi napján a nagyközönség elől elzárt épületeket. A következő esztendőben – az Európa Tanács támogatásának hatására – több európai ország részvételével megrendezték a Nyitott Kapuk Napját, majd 1991-ben útjára indult az unió valamennyi tagországát összefogó Európai Örökség Napok programsorozat.
Ennek keretében minden év szeptemberében ma már negyvennyolc országban, köztük 1999 óta hazánkban is megnyílnak az egyébként nem látogatható műemlék épületek, köz- és magánintézmények, valamint emlékhelyek kapui. A program felhívja a figyelmet értékeink megőrzésére, védelmére, egyúttal lehetővé teszi egymás kultúrájának jobb megismerését. Mindez erősíti az összetartozás érzését, a lakóhelyhez, országhoz való kötődést. Éppen ezért valamennyi ország arra törekszik, hogy minél több helyszínt vonjon be. Az Európai Örökség Napokon az ingyenesség mellett hangsúlyos szerepet kap a szakmaiság is, ezért a fogadó intézmények döntő többsége gondoskodik az idegenvezetésről, valamint tájékoztató kiadványokkal várja az érdeklődőket.
A Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódva családi napot rendeznek a Normafánál szeptember 18-án 10.00–16.00 óráig. Emellett az alábbi hegyvidéki helyszíneken fogadják a látogatókat.

Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplom (XII., Csaba utca 5.)
A 20. századi egyházművészet kiemelkedő alkotása egy több elemből álló épületegyüttes: harangtorony, nagytemplom és közösségi házként működő - 1925-ben épült - kistemplom.

A rendezvény időpontja: szeptember 18. 10.00–24.00.

10.00–17.30 Toronylátogatás. 14.30–17.00 Gyermek- és családi program. 15.00–17.30 Kézműves-foglalkozás, játék és templomtörténeti kiállítás a kistemplomban. 19.00 Templomi vezetés, szentírásolvasás, tanúságtétel. 20.00 Bach-zene. 20.30 Csend – meditációs képek vetítése. 20.40 Imádság a hétfői imacsoport vezetésével. 21.00 Kórus és versmondás. 22.00 Taizé-i imaóra. 19.00–24.00 Szentségimádás a Hősök kápolnájában.

Istenhegyi Szent László Plébánia (XII., Diana utca 15/a)
Az eredetileg a Nagyboldogasszony tiszteletére készült kápolnát 1860-ban szentelték fel. 1968-ban önálló plébániai rangra emelték, 1991 és 2007 között a templom kívül-belül megújult, az idén ünnepli felszentelésének 150. évfordulóját.

A rendezvény időpontja: szeptember 18. 18.00–21.00.

Városkút és Béla király kútja (Devecseri Gábor park, Városkút)

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény újra megnyitja a Svábhegy két veretes múltú forrása, a Városkút és a Béla király kútja épületét. Az érdeklődők megtekinthetik a forrásházak a hegy gyomrába nyúló folyosóit, amelyek egy sziklafalnál végződnek, ahol több helyen is felbukkan a tiszta víz.

A rendezvény időpontja: szeptember 18. 9.00–12.00.

Bajor Gizi Színészmúzeum (XII., Stromfeld Aurél út 16.)

A múzeum az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kiállítóhelye. Állandó kiállítások: A kulisszák mögött, illetve Szép nagy ház, park közepén.

A rendezvény időpontja: szeptember 18. és 19.

Szeptember 18-án 15.00 órakor nyit a Barokk pompa a színpadon – jezsuita színpadtervek, látványtervek című időszaki kiállítás. Műsort ad a Keleti Hárfa Duó.

Szeptember 19-én 15.00 órakor tárlatvezetés lesz a megnyílt időszaki kiállításon, míg 16.00 és 17.00 órakor a két állandó kiállításon.

Budapesti Kutatóreaktor (XII., Konkoly-Thege Miklós út 29–33.)

A Központi Fizikai Kutató Intézet 1950-ben kezdte meg működését. A reaktor építése 1956-ban, a próbaüzem 1959. március 25-én indult meg. A kutatóreaktor az alap- és alkalmazott kutatások számára nagy teljesítményű neutronforrásként szolgál.

A rendezvény időpontja: szeptember 18. és 19. 9.00–13.00.

Séta indul óránként a főportától a reaktorüzembe. Időtartama: 1 óra. (Tizenhat éven aluliak nem látogathatják!)

Fogaskerekű (XII., Szilágyi Erzsébet fasor 14–16.)

A rendezvény időpontja: szeptember 18. 10.00–14.00.

A helyszínen megtekinthető egy 1874-ben gyártott, eredeti állapotú nosztalgiakocsi, valamint egy 1929-es, felújított, 30, illetve 40-es pályaszámú mozdony és Rowan kocsi. Szakmai vezetés minden fél órában.