Megújult a Béka-tó

Sikeresen zárult a Pilisi Parkerdő Zrt. 570 milliós összköltségű természetvédelmi fejlesztése. A munkákat 460 millióval támogatta az Európai Unió. A „Parkerdő természetesen” elnevezésű projekt során 300 erdőrészletben erdőszerkezeti átalakításokat, vizes élőhelyek megőrzését és felhagyott bányaudvarok biztonságosabbá tételét is elvégezték.
A Hegyvidék erdeiben is több helyen történtek fejlesztések. Az egyik legjelentősebb helyszín a Tündér-szikla és környezete volt, ahol az erózió elleni védelmet 40 méter hosszú vízterelő és 150 méternyi eróziófogó gát kialakításával oldották meg.
Megujult_a_Beka-toAz itt található két felhagyott kőbányát is biztonságosabbá tették. Elsőként ipari alpinista eszközökkel, „kopogózással” átvizsgálták a bányafal biztonságát, aminek eredményeként lebontották a nem szilárdan álló szikla- és földdarabokat. Másodjára legalább 45 fokos lejtőszögűre alakították át a felső falak rézsűjét, és megtisztították a fölösleges növényzettől is, hogy a csapadékvíz akadálytalanul lefolyhasson, ezzel is csökkentve az eróziós folyamatokat. Végül, ahol kellett, biztonsági korlátokat építettek, a már meglevőket kijavították.
Szintén jelentős eredmény a János-hegy nyugati oldalában lévő Béka-tó mint vizes élőhely megőrzése. A medrét kitisztították, valamint száz nagyméretű éger- és fűzfacsemetét ültettek el a part környezetében.
Az erdőkbe vezető utakon több helyre sorompókat állítottak, hogy kizárják a nemkívánatos gépjárműforgalmat. A közlekedési változásnak máris látszanak az eredményei, mert nemcsak az autók nem jutnak be, de e helyeken jelentősen csökkent a lerakott illegális szemét mennyisége is.
A „Parkerdő természetesen” elnevezésű programban nagy hangsúlyt fektettek a tájidegen fafajok őshonosokkal való felváltására. Több szakember azonban ezt nem tartja kellően átgondoltnak. Főleg a feketefenyők eltávolítását nehezményezik, mondván, még nem tudni, milyen éghajlat, milyen feltételek várhatók évtizedek múlva. Mint hangoztatják, a feketefenyők egyébként is változatossá, szebbé teszik a budai tájat.
A Pilisi Parkerdő Zrt. most lezárult programját a cég vezetői sikeresnek ítélik meg, és reménykednek a folytatás lehetőségében. Az elvégzett feladatokról kis kiállítás nyílt az Erdészeti Információs Központban, a Budakeszi út 91. alatt.

Kertész István