Dévény Anna: „Mindennap karácsony van!”
Január 1-jén kezdődik, és egész évben tart a karácsony az immár Prima Primissima díjas gyógytornász életében. A mozgássérülések területén speciális gimnasztikai módszerével kimagasló eredményeket felmutató Dévény Anna fél évszázada gyógyít és tanít, jelenleg a róla elnevezett, Moszkva téri székhelyű alapítvány vezetője. Mint mondja, számára a babákkal való foglalkozás igazi ajándék.
Az én karácsonyom január 1-jén kezdődik és december 31-ig tart. Azért ünnep számomra minden nap, mert a sors kegye folytán rálelhettem a szülési sérült csecsemők és a baleseti sérültek mozgásának valódi gyógyítására. Külön gyönyörűség a csecsemőkkel való foglalkozás, mert – ahogy mondani szoktam – szerelmes vagyok a babákba. Csodálatos világuk van, és óriási ajándék, hogy normál mozgásra és életre képessé tudunk segíteni 100-ból 80-at.
Karácsonyi ajándéknak tekintem azt is, hogy a tizenhatodik „szezonomat” töltöm az Operaház Balettegyüttesénél, ahol speciális testképző tréninget tartok a táncművészeknek. Ajándék, hogy szinte „hazamegyek” ebbe a „szentélybe”. Gyerekkorom óta rajongok a művészetért és a művészekért, de arra, hogy a prímabalerina Volf Katalin egyszer a „lányom” lesz, álmomban sem gondoltam. Karácsonyi ajándék, hogy ez a színpadi tünemény, két súlyos térdműtét után, egyre magasabbra ívelő pályát futott be. Ehhez természetesen az ő tehetsége, akarat- és lelkiereje kellett, de izomzata rendszeres karbantartásával – ahogy ő mondja – megsegítettem a balettművészek kegyetlenül gyönyörű munkájában. Közben családdá kovácsolódtunk, anya–lány kapcsolatba kerültünk, lett egy fantasztikus táncos „vejem”, Kun Attila és egy – most 8 éves – unokám, Kun Áron, aki nemes egyszerűséggel csak Pamónak szólít.
Nagy „karácsonyi ajándékaim” közé sorolom csodálatom másik tárgyát, Takács Klára operaénekest. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ez a legnagyobbak közül való művész a bizalmába fogadott és segítségére lehetek fizikuma karbantartásában. Világjáró zongoraművészünk, a nagyszerű Várjon Dénes és felesége, a szintén kiváló pianista, Simon Izabella szűk baráti körömhöz és kedvenc „karbantartandóimhoz” tartozik.
Várjon Dénes két turné között felhív, és megkérdi, hogy „Csinálsz nekem egy kis hátat?” Aztán csinálunk. Ragyogó szopránunk, Sümegi Eszter nemrég súlyos színpadi balesetet szenvedett, amelyből szerencsésen felépült. Mozgékonyságának visszanyerésén folyamatosan dolgozunk. Javulása, munkájának megkönnyítése szintúgy a karácsonyi örömeim közé tartozik. És még sorolhatnám a sok „hétköznapi karácsonyt”.
A szentestét mindig kis családommal, Katiékkal töltöm az édesapám tervezte házban, a „Padláson”, merthogy ők ott laknak fölöttem. Jönnek az édes szülei, akik befogadtak, együtt vagyunk, mindannyian. Azok is, akik elmentek. A szüleim és az „Édesem”, akik ha nem is itt, de mindig velem vannak. Másnap elmegyek istentiszteletre. Úrvacsorát veszek. Gyertyát gyújtok, és megköszönöm Odaföntre, hogy megélhetem azt a kegyelmet, hogy „szolgálni és sohasem fáradni bele. Ez a szeretet.”