Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hemzőváros

A Magyar Nemzeti Múzeum homlokzatán többméteres fekete molinó hirdeti: Hemzőváros. A textilből készült plakát két belvárosi, egymással szembeszegülő, sokemeletes ház falát mutatja, amint a szűkülő égbolt felé mered. A fotón minden összefügg, egymásba kapaszkodik, csak egy galamb száll ki könnyedén a beszűkült élettérből. Pillanatkép Hemzővárosból, vagyis Hemző Károly városából, amit ő sokunknál másképp, lényegre törőbben, különös intimitással látott.
Ezt és a többi, megszámlálhatatlan jellegzetes pesti életképet a tősgyökeres pesti fotográfus kapta lencsevégre a múlt század 50-es, 60-as, 70-es éveitől kezdve egészen mostanáig. A képek elsősorban arról a személyes, bensőséges élményről szólnak, ami Hemzőt, az embert, a művészt, a fotóst a városhoz fűzi. Ezt a várost hiába keressük a térképeken, holott létezik, az utcák, a sarkok, az árusok, a focisták, a ruhák, a cipők ismerősek, mintha már mi is láttuk volna ezeket.
Láttuk is valamikor, s most felelevenednek bennünk a régi emlékek. Mi is így lődörögtünk a rakparton. Így mostuk le a Trabit és a Zsigát a Duna-parton. „Persze, ilyen volt, csak már elfelejtettem.” Hasonló gondolatok között tesszük meg a képzeletbeli sétát a kellemes elrendezésű kiállításon, amelyet rendezői jó néhány, a hangulatot aláfestő mozzanattal, személyes tárggyal tettek még inkább hitelessé, érzékelhetővé.
Hemző Károly – évtizedek óta hegyvidéki lakó – meghatározó egyénisége a kortárs magyar fotóművészetnek. Dolgozott sportriporterként, riporterként, képszerkesztőként, az utóbbi időben gasztronómiai fotográfusként alkotott maradandót. Munkásságáért Balázs Béla- és Táncsics-díjat kapott, valamint Érdemes és Kiváló művész elismerésben részesült. A Hemzőváros című kiállítás abból az alkalomból született, hogy a 82 éves művész több tízezernyi felvételét – vitrázst, kópiákat, negatívokat, diapozitívokat –, kameráit, objektívjeit, öt évtizedet meghaladó pályájának dokumentációját, ezt a maga nemében páratlan kollekciót a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának ajándékozta.

JM

 A kiállítás 2011 januárjáig megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeumban.Hemzovaros