Váczi János: „Szeretteink nélkül nincs boldog karácsony”
Sokszor az egyedüllét döbbenti rá az embert, milyen sokat jelentenek számára a szerettei – mondja Váczi János, aki családjával a szentestét mindig a szülei házában tölti. A hegyvidéki alpolgármester szívesen emlékszik vissza a gyermekkorában kapott szép ajándékokra, azt azonban szülőként megtanulta: csak szívvel szabad adni, a kötelességszerű vásárlás kiöli a karácsonyból annak lényegét, a szeretetet.
Gyermekkori karácsonyaimat mindig áthatotta a készülődés izgalma. A legjobban azt szerettem, amikor édesapám – Váczi László festő- és szobrászművész – otthon betlehemet készített. A festett kerámiafigurákkal díszített jászol minden alkalommal csodálattal töltött el, sőt, családi ismerőseinket, barátainkat is ámulatba ejtették ezek a gyönyörű alkotások, így hát apám nekik is épített betlehemeket.
Gyerekként talán egy ajándék volt különösen kedves számomra: nagyapám, a labdarúgó szövetségi kapitányként szinte a világ minden tájára eljutó Baróti Lajos egyszer egy játék kalózhajót hozott nekem külföldről, pont olyat, amire nagyon régóta vágytam.
Ahogy az ember felnőtté válik, úgy alakul át a karácsony értelme. Az ünnep akkor szép, ha együtt lehetünk azokkal, akiket igazán szeretünk. Az együttlét fontosságát akkor fogtam fel először igazán, amikor 1993-ban az Egyesült Államokba költöztem. A közel ötéves kintlét első esztendejében egy eldugott pennsylvaniai egyetemre kerültem, ahol a rendkívül szerény körülmények egyre nyomasztóbbá váltak karácsony felé közeledve, amikor az amerikai családok már otthonaikat ragyogó díszekbe öltöztetve várták az ünnepet. Leírhatatlan boldogságot jelentett, amikor egy angol barátom meghívására átrepülhettem Londonba, hiszen szinte egy kőhajításnyira voltam az otthonomtól és tudtam, hogy néhány nap múlva újra együtt leszek a családommal karácsonykor. Egyébként a karácsonyt várni számomra talán nagyobb öröm, mint maga az ünnep. Ha jól emlékszem a francia filozófus, Lacan mondta egyszer, hogy az ember akkor igazán boldog, amikor a jövőbeli boldogságról fantáziál.
Amióta megszületett kislányom, Kamilla, próbálom neki visszaadni azokat a bensőséges pillanatokat, amelyekben gyerekként részem lehetett a közös adventi készülődés időszakában. A régi szentesték hangulatát is átérezheti leányom, a 24-e estét ugyanis minden évben a szüleimnél töltjük így ő is a nagyszüleitől ismerheti meg az ünnepi hagyományokat.
Szomorúan látom, hogy túlságosan üzleties világunkban kezdenek eltűnni az ünnep valódi értékei. A fogyasztói kultúra ugyanis elsősorban arra ösztönöz bennünket, hogy a hirdetésekben szereplő termékek megvásárlásával teljesítsük „kötelességünket”, az ajándékvásárlást. E hatás alól nehéz teljesen kivonni magunkat, ennek ellenére arra törekszem, hogy a családi karácsonyokból ne vesszen ki az ünnep lényege: a szeretet.