Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Vackor és Móric a vadaspark két új kedvence

Medvekifutó épült a Budakeszi Vadasparkban, ahová már beköltözött a két lakó, Vackor és Móric. A fiatal, játékos állatok a veresegyházi medveotthonból érkeztek.

Új lakók érkeztek a Budakeszi Vadasparkba: Vackor, a kétéves, 140 kilós nőstény mackó, illetve Móric, az ötéves hím medve, aki 310 kilogrammot nyom. Az állatok óriási tömegük ellenére kifejezetten fürgék és játékosak – az új, hegyoldalban kialakított kifutójukban boldogan futkároznak és hempergőznek.

Vackor_es_Moric_a_vadaspark_ket_uj_kedvencePersze bármennyire is kedvesek ezek a fogságban született, jó ideje emberek között élő medvék, elképesztő erejük és hatalmas körmeik révén komoly balesetet képesek okozni, ezért szigorú biztonsági előírások szerint kell tartani őket. Mivel a medvék rovarok és férgek után kutatva igen mélyre képesek leásni, stabil alapokra, mélyen elhelyezett „fekvőlábbal” alakították ki a kerítést. Kiváló mászóképességükre felkészülve pedig a három méter magas kerítésre úgynevezett kiugrásgátlót szereltek fel. Mindemellett a kerítés elé, valamint az ahhoz közeli fákra villanypásztort telepítettek. Az áram alatt lévő vezetéktől láthatóan tartanak: a hóban hagyott lábnyomaik mutatják, hogy legalább egy méterrel beljebb közlekednek.

Vackor_es_Moric_a_vadaspark_ket_uj_kedvence2A veresegyházi medveparkból érkező Vackor és Móric a költözködés óta eltelt hetekben megszokta és belakta új otthonát. Jelenleg a két medve uralja a mintegy háromezer négyzetméteres kifutót, a párzási időszak után azonban egy öttagú farkasfalkát is betelepítenek a területre. A szakemberek szerint a medvék és a farkasok jól megférnek egymás mellett: a farkas nem támad medvére, a medve pedig nem tudná elkapni a nála jóval fürgébb farkast. Az élelem miatt nem is lenne okuk a küzdelemre, hiszen a vadasparkban „ötcsillagos” az ellátás.

z.