Helytörténeti séták

A Hegyvidék újság programajánlójában egy-egy szerény hirdetés hívja sétára az olvasót, felfedezni, megismerni azokat a szépségeket, nevezetességeket, érdekességeket, melyek körülveszik mindennapi életünket. Magam is akkor észleltem igazán, hogy mindig van mit tanulni, amikor – mint tapasztalt őslakost – évekkel ezelőtt felkértek egy mártonhegyi séta vezetésére. Magabiztosan vállaltam el a megtisztelő feladatot, hiszen ismerek minden zugot, utcát, házat, sok régi és új lakót. Emlékszem, hogy Budapest ostromakor hol volt a németek védelmi vonala, és hol állt az az orosz ágyú, amellyel rommá lőtték a házainkat.

De ott, azon a lejtős réten, ahol gyermekeim játszottak, van egy gödör, amelyben a nyolcvanas években állítólag régészek dolgoztak. Mit kerestek? Mit találtak? Nem tudom. Így bizony nem állhatok azok elé, akik ki tudja, hány felől azért jöttek ide, hogy általam ismerjék meg a Mártonhegy nevezetességeit!

Be kell vallanom, nem volt könnyű dolgom. Végül a Budapesti Történeti Múzeumban tudtam meg, hogy az ásatást végző régész már meghalt, de megkaptam közleményének másolatát és egy fényképet, amelyen Európa legrégibb, 40 000 éves bányájának relikviái láthatók. Az itt lelt tűzkőgumókból pattintották az ősemberek szerszámaikat, fegyvereiket. Íme, egy helytörténeti séta anatómiája!
El kell ismerni, Balázs Attila, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója jó érzékkel tapintott rá, mennyi rejtett érték kerülhet felszínre és válhat közkinccsé a helytörténeti séták eredményeként. Az első séta vezetése nekem jutott. A 112-es busz végállomásától lenyűgöző a kilátás. Tiszta időben a Mátra, nagyritkán a Bükk-fennsík is látható.

Innen felkaptattunk a Mártonhegy gerincére. A táj szépségét a tavaszi virágzás növelte. Láttuk a Mártonhegyi úton Simándy József házát, a természetvédelem alatt álló Denevér-szakadékot az ásatással, a Fodor utcában lakók által létesített parkot, a Tamási Áron utca sarkán Páger Antal villáját, lejjebb, a Deres úton a százéves polgár-házat és Honthy Hanna villáját, majd a Kempelen Farkas és a Bürök utca találkozásánál, Básti Lajos hajdani lakhelye előtt, a kis téren a műemléki védettségű Szent Márton-kápolnát, ahol sétánk véget ért.

A második séta a Városmajorba vezetett. Itt a Jézus Szíve-templom bejáratánál Lambert Zoltán plébános fogadott minket. Elmondta, hogy a kicsi, Árkay Aladár által 1925-ben épített, erdélyi hangulatú templom hamar szűknek bizonyult, és 1933-ra az ő terveit befejezve fia, Árkay Bertalan építette fel a híressé vált modern templomot, amelyet 1942-ben bombatalálat ért. Sok érték elpusztult, de ma is láthatók Kovács Margit, Pátzay Pál, Aba-Novák Vilmos, Árkayné Sztehlo Lili, Molnár-C. Pál, Feszty Masa és Zala György alkotásai. A parkban Hüvelyk Matyi szobrán kívül számos emlékmű látható, de lehangolók a parkot szűkítő különböző építmények és a körülöttük levő rendetlenség. Az utóbbi években az önkormányzat sokat tett a terület megóvásáért.

A harmadik séta a Sváb-hegyet mutatta be Balázs Attila vezetésével. A fogaskerekű vasutat svájci példák nyomán Cathry Szaléz Ferenc építette. A Svájcot idéző svábhegyi állomásépület siralmas állapotban van, több gondoskodást érdemelne. Busszal értük el a séta fénypontját, az Eötvös úti víztornyot, amelyet megnyitottak számunkra. A vízművek mérnöke, Károlyi András bemutatta az immár patinás berendezéseket. A Fülemile úton megnéztük Molnár Gábor író házát, majd a Normafa szépen rendezett környezetét, a fővárosiak kedvenc téli sportterepét. A séta a síháznál ért véget.

A Farkasréti temetőben, Szilágyi Rita idegenvezető kalauzolta a népes társaságot. Kiemelte, hogy a sírkert főleg tudósok, művészek temetkező helye. Sírjaikon számos híres szobrász alkotása látható. A program érdekes, de zsúfolt volt, talán több alkalomra is lehetett volna osztani téma vagy terület szerint.

Az eddig utolsó sétát Noéh Ferenc, kerületünk kiváló ismerője vezette. A Pethényi úti kopjafás emlékhelytől az út a ’48-as Kovács honvéd sírjához vezetett, majd a természetvédelem alatt álló dombtetőről lehetett gyönyörködni a panorámában. Lefelé jövet, a Bírák és ügyészek (sajnos már megbontott harmóniájú) lakótelepe épületegyüttesének megtekintése után a séta a Vízművek Istenhegyi úti szivattyútelepénél ért véget.
Az átlagosan 40-50 fős részvétel (a temetőben 150!) a helytörténeti séták életrevalóságát igazolja. Balázs Attilán kívül sokat tett a program sikeréért az intézet munkatársa, Molnárné Kóródy Nóra. Kedves figyelmesség volt a szervezők részéről a séták egy-egy jellemző objektumát ábrázoló, ízléses jelvények osztogatása.

Már várjuk a következő szezont. Hová megyünk, mi lesz a meghívón? Források? Svábhegyi villák? Zugliget, Libegő, János-hegy? Sas-hegy? Vagy talán egy túracipős kirándulás a Budakeszi-erdőbe? Hiszen olyan gazdag, sokoldalú a mi kerületünk!

Dr. Lengyel ZoltánHelytorteneti_setak